Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - 200 éve született Széchenyi István - Urbán Aladár: „Mi lesz belőlünk magyarokbul?” Széchenyi István a Batthyány-kormányban
Deák Ferenc, Eötvös József, Szemere Bertalan és Klazuál Gábor tárcájáról történt egyértelmű döntés, Batthyány arra kényszerült, hogy a korábbi tervektől eltérően azonnal hirdesse ki kormányának névsorát. Tette ezt azért, mert a fővárosba olyan embereket akart leküldeni — illetve az ott tartózkodó Klauzált ilyen minőségben megerősiteni —, akiket a kabinetbe bevenni szándékozott. (Ekkor már elkészült a törvényjavaslat, amely meghatározta a leendő miniszterek számát.) Ebben a helyzetben Batthyánynak egyedül kellett döntenie, hogy beveszi-e a kormányba Széchenyit, akinek neve a Bécsből való visszatérés óta mint leendő miniszteré közszájon forgott. Ugyanakkor tudta, hogy sem Kossuth, sem Eötvös vagy Szemere nem lelkesedik azért, hogy Széchenyi kollégájuk legyen. Március 20-án Pest város küldöttsége is tiltakozott a miniszterjelöltként elhangzó „népszerűtlen nevek” ellen, s ez elsősorban Széchenyire (valamint Esterházy Pál hercegre) vonatkozott. Batthyánynak azonban más szempontokat is mérlegelnie kellett. Mindenekelőtt azt, hogy az 1845 óta hivatalban lévő Széchenyi valóban szakember, akire a közmunka- és közlekedésügyi tárcát nyugodtan rábízhatja. De ennél sokkal fontosabbak voltak a politikai megfontolások. Elsősorban Széchenyi még mindig élő tekintélyét, az ellenzék mérsékeltje- ire tett hatását kellett mérlegelnie. Széchenyi csatlakozása a felelős kormány középutas vagy koalíciós jellegét hangsúlyozná és ez nagyobb stabilitást kölcsönözne a kormánynak. (Batthyánynak azt is tudnia kellett, hogy a kabinetből kimaradó és sértett Széchenyi félelmetes összeköttetéseivel jelentősen megnehezíthetné a kormány létét.) Végezetül Batthyánynak reménye lehetett, hogy Széchenyi csatlakozásával megnyerheti Esterházy Pált, aki kiválóan alkalmas arra, hogy a kormányban a király személye körüli miniszter (ahogyan később nevezték: a külügyminiszter) posztját betöltse. Esterházy herceg a Birodalom londoni nagykövete volt hosszú időn át, s 1842-ben Metternich kényszerítette lemondásra. Hazatérése után nem politizált, de Széchenyivel jó barátságban volt, s 1847 őszén hathatósan segítette a gróf követté választását Mosonban. Birtokai közel voltak Pozsonyhoz, így a bécsi forradalom hírére azonnal megjelent az országgyűlésen. Ott volt a küldöttséggel a Burgban, s hamar elterjedt a híre, hogy a Magyarországnak adandó engedmények kérdésében ő volt az, aki az aggódó Lajos főherceget megnyugtatta. Ez jelentősen növelte népszerűségét az országgyűlés előtt, s Batthyánynak nem kellett attól tartania, hogy jelöltjét Pozsonyban rosszul fogadnák. Esterházy csatlakozása növelné a kormány koalíciós jellegét, s ezt csak Széchenyi segítségével tudná biztosítani. Batthyányt kortársai gyors felfogású, határozott, dönteni könnyen tudó embernek írják le. Ennek most is tanújelét adta. A felsőtábla ülésének szünetében átment az alsótábla kerületi ülésén elnökösködő Széchenyihez és felszólította: vállalja el a közlekedési tárcát. Széchenyi válasza: „Ha szükségetek van rám, igen!” Ezt követően a miniszterelnök — meglehetősen eltérve a kialakult parlamentáris kormányzatok gyakorlatától — bejelentette kormányát a diéta mindkét tábláján. Az itt elhangzott névsor lett a végleges, bár ekkor Batthyány még sem Esterházy, sem Klauzál véleményét nem ismerte. A király április 7-én hagyta jóvá a kormány kinevezését, s ekkor még leendő hadügyminisztere, a Lombardiában szolgáló Mészáros Lázár csak a jelöléséről értesült a hozzá elvetődött Pesti Hírlap tudósításából. Széchenyi tehát azonnal igent mondott, s még aznap délután lelkesen számolt be a történtekről Tasner Antalnak. Este azonban már borúlátóbb sorokat jegyzett fel Naplójában: „Most aláírtam a halálos ítéletemet! Bizonyos, hogy kés alá kerülök!” A következő napokban szinte minden figyelme arra irányult, hogy fogadják-e a Bécsbe utazott Batthyányi és Deákot, illetve hogy jóváhagyják-e a minisztériumot, főleg Kossuth miniszterségét. Úgy vélte, hogy Bécsnek érdekében áll az elutasítás, és akkor ő nyugodtan visszavonulhat. Március 26-án kedvező hírek érkeztek Bécsből, s ekkor így írt Naplójában: „Nyerő minden kártya, melyet Batthyány és Kossuth megjátszik!” Széchenyi ekkor megnyugodott, de azonnal az kezdte foglalkoztatni, hogy mit gondolnak róla: milyen kétszínű politikát folytatott, hiszen miniszter lett, de Apponyi győzelme esetén is megkaphatta volna tárcáját. Ekkor határozta el, hogy a sajtó útján magyarázza meg a közvéleménynek kormányra kerülését. A később megjelent publikációt március 27-éről keltezte, de ez 63
