Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - 200 éve született Széchenyi István - Hanák Tibor: Kor- és világkép (Széchenyi István szellemi portréjához)
ezenkívül a nemzetek „újjászületéséről” és „újjáéledéséről” is beszél, voltaképp már nem is az organikus történelemszemlélettel van dolgunk, hanem ciklikus elképzeléssel, a körforgás tanával, a régi viszatérésének elgondolásával, az ismétlődéssel. Univerzalitás Széchenyi István azonban nem tudományos meghatározásokra és a fogalmak részletező tisztázására törekedett; célja más volt, melyhez elegendőnek vélte az egymást esetleg keresztező értelmű hasonlatok használatát. Inkább az elgondolkodtató, hogy Oswald Spengler vagy az organikus társadalomelmélet pozitivista képviselői is készpénznek vették a metaforákat, és nem ismerték fel, hogy voltaképp az önkénynek engedelmeskedő üres formulákkal dolgoznak, vagyis a tetszésnek, az épp időszerű szándékoknak megfelelő tartalommal tölthetők meg. Azonkívül Széchenyit nem az általánosságok, a történelmi sémák érdekelték, hanem elsősorban annak bebizonyítása, hogy a magyarság rendelkezik a reformok megvalósításához szükséges történelmi és szociálpszichológiai előfeltételekkel. Elméleti síkon csupán az állandó haladás és a hanyatlás feltűnő ellentétének áthidalására tett kísérletet, amennyiben feltételezte, hogy az egyes nemzetek ugyan alá vannak vetve a szerves fejlődés törvényének, tehát az öregedésnek és a halálnak is, de életük és teljesítményeik által hozzájárulnak az emberiség állandó tökéletesedéséhez. Nem mint Franz Grillparzer feltételezte „a nacionalitás a bestialitáshoz” vezet („von der Nationalität zur Bestialität”), hanem épp ellenkezőleg úgy vélte, hogy a humanitás eszméje a nemzetért való munkálkodás révén valósul meg. „Az emberiségnek egy nemzetet megtartani”, erényeit kifejleszteni, önálló értékével gazdagítani annyi, mint a nemzetet „az emberiség feldicsőítéséhez vezetni.”56 Nemzetkoncepciója eszerint voltaképpen tartalmazza a nemzetben gondolkodás (felemeléssel történő) feloldását. Ezt nemcsak írásaiban, de politikájában is hangsúlyozta. Legfelső elve az emberszeretet volt, melynek elsődleges megvalósítási közege a nemzet. Nyomatékkai hivatkozott arra, hogy a magyarságnak is hozzá kell járulnia az emberiség haladásához, mindenekelőtt megfelelő politikai és gazdasági lépésekkel. A magyar nemzet eléggé fiatal ahhoz, hogy a történelmet dinamikusan formálja. Még mielőtt hozzálátott volna reformterveinek kivitelezéséhez, a „nemes gróf’ hajlott arra, hogy a magyart „öregnek”, savanyú állapotban levőnek minősítse, később azonban azt vallotta hogy „oly fiatal nép mint a magyar, hazafiúi egyességgel csudákat művelhet”.57 Talán azt fölösleges külön kiemelni, hogy Széchenyi nem nacionalizmusból, elfogódottságból tartotta fiatalnak a magyart, hiszen ő volt az is, aki keményen bírálta nemzeti tulajdonságainkat, bűneinket. Kendőzetlen önismeretet követelt, hogy ennek alapján tisztában legyünk helyzetünkkel, és megtaláljuk a felemelkedés útját. Széchenyi nyilvánvalóan azért minősítette fiatalnak a magyar nemzetet, hogy hirdethesse: képesek vagyunk a változtatásra. Mint a nemzet és az emberiség közötti viszony megállapításában, több érték helyének kijelölésében és egész értékrendszere felépítésében is világos mértékegységgel és hierarchiával dolgozott. Minduntalan gondolkodása univerzalitásának megnyilvánulásaival találkozunk. A nemzetnek fölérendelte az emberiség eszméjét, illetőleg a nemzetszeretetet az emberszeretetből származtatta; a nemzet szempontjait viszont föléhelyezte a társadalmi osztály- és rétegszempontoknak. Bár az arisztokráciának vezető szerepet szánt, de ezt az alatta álló (polgári és szegényebb) rétegek érdekében tette. A főrendűek vezetésre hivatott- sága egyértelmű volt számára a szolgálat vállalásával. A nemzeti felemelkedés előfeltétele az alacsonyabb társadalmi rétegek felemelése azok által, akik erre képesek. Ez a képesség nem csupán adottság, mint a birtok és az anyagi tehetősség, hanem elsősorban erkölcsi felkészülés, az erkölcsi magasabbrendűség kivívása. Széchenyi több helyen is rámutat arra, hogy a nemesnek lélekben kell nemesnek lennie. Hogy ennek a követelménynek a korabeli „főrendű birtokosok” nem feleletek meg, abból nem csinált titkot.58 47
