Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 9. szám - 200 éve született Széchenyi István - Hanák Tibor: Kor- és világkép (Széchenyi István szellemi portréjához)
Romantika Hogy Széchenyi István az említett és hasonló esetek egy részéről értesült, valószínű; hogy a felvilágosodás elnyomott eszméi nem voltak ismeretlenek előtte, olvasmányaiból, feljegyzéseiből és politikai elveiből láthatjuk. Ifjúsága szellemi hátteréhez azonban a korai 19. század konzervatív és romantikus gondolatanyaga is hozzátartozott. A korszellemet nagy mértékben formálta az uralkodó és Metternich állama. A császár egyik beszédében azt mondta a professzoroknak: „aki Engem szolgál, azt kell tanítania, amit En parancsolok. Aki ezt nem tudja megtenni vagy új eszmékkel jön, az mehet, vagy Én fogom eltávolítani.”11 Ha valahol ilyen szűk teret szabnak a működni vágyó szellemnek, előbb-utóbb felismerik az értelmiségiek, hogy az utak befelé vezetnek a lélekbe, a bensőségbe. A múlt fontosabb lesz a jelennél; a természet többet nyújt, mint a város és a politika; a vallási élmény fontosabb, mint a társadalmi állás: „Beatus ille, qui procul negotiis”. A bécsi költő testvérpár, a két Coliin igen népszerű műveikben egyesítették mindazt, amit az uralkodó és a nép elvárt: a szentimentalizmust és népi patriotizmust, hasznos tudnivalót és a múltat, varázsos meséket és tiszta jámborságot. Heinrich Joseph Collin (1772—1811) patetikus drámákat írt, köztük a „Coriolan”-t, (melyhez a nyitányt Beethoven komponálta), a „Habsburg Rudolf’ című hőskölteményt; feldolgozta Miksa császár tiroli kalandját („Kaiser Max auf der Martinswand”) —, mindezt elsősorban a császári háznak, a népnek pedig a hazafias katonadalokat („Wehrmachtslieder”), melyek az egykori leírások szerint „a megpróbáltatások éveiben ezer meg ezer kedélyben váltottak ki visszhangot, és művei az osztrák népi romantika „természetesség-ideálját” készítették elő.12 Öccse, Matthäus Coliin (1779—1824) a krakkói és a bécsi egyetem filozófiatanára, a Reichstatti Herceg nevelője drámáiban előszeretettel nyúlt a magyar történelmet érintő témákhoz („Harcias Frigyes halála”, „Béla harca apjával”);13 balladáit a „Nibelungenlied” versmértékében írta, és főképp folyóiratával (Jahrbücher der Litteratur) járult hozzá az osztrák romantika kibontakozásához. A Collinokon kívül jelentős írónak számított Hermann Ayrenhoff (1733—1819), akinek drámáit („Der Postzug”, „Die grosse Batterie”), amíg élt, számtalanszor játszották, majd hamar elfelejtették. Még népszerűbbnek számított Ignaz Franz Castelli (1781—1862), kinek táj szólásban írt versei és háborús dalai főképp a bécsi nagyközönség ízlésének feleltek meg. Nagyjából ugyanezt mondhatjuk Johann von Kalchbergre (1765—1827) és Joseph Christian Zedlitzre (1791—1872), akiről Széchenyinek nem valami nagy véleménye volt: „fizetett poétának” nevezte.14 Zedlitz ugyanúgy, mint Ferdinand Raimund (1790 —1836) és Franz Grillparzer (1791—1872) azonban már Széchenyi kortársa volt; az osztrákok az idén (1991-ben) emlékeztek meg nemzeti drámaköltőjük születésének 200. évfordulójáról. Ide beiktathatnánk a korabeli magyar irodalom vázlatát is, hiszen hozzátartozik Széchenyi ifjúságának szellemi hátteréhez. Kérdés azonban, hogy 30 éves koráig befolyásolták-e a magyar irodalmi alkotások. Hosszú ideig hadilábon állt a magyar nyelvvel, s amikor szava magyarul hangzott el, ő volt az, aki a magyar írókat felrázta és huzamosan befolyásolta, tábort hívott életre. A felvilágosodás eszméit nem a magyar írók (Bessenyei, Batsányi, Kazinczy ...) közvetítették számára, hanem francia és angol eredetiben olvasta az idevonatkozó műveket; ami pedig a romantikát illeti, együtt formálódott ebben a szellemben a magyar költőkkel. Két fontos érintkezési pontot azonban nem hagyhatunk figyelmen kívül: az egyik a magyar viszonyok pesszimista szemlélete. Széchenyi éppúgy búslakodott a „romlásnak indult” magyarságon, a nemzeti öntudat hiányán, mint Berzsenyi vagy Kölcsey a Zrínyi-dalokban. A másik és ebből eredő törekvés: dolgozni a megújuláson, legyen az a nyelv vagy a gazdasági viszonyok reformja, végeredményben mind a nemzet felemelését szolgálja. Az Akadémia megalapításának gondolatával kedvező történelmi pillanatban kezdte meg terveinek hirdetését és rázta fel „az alvó nemzetet”. Ez természetesen korántsem zárja ki, hogy a meginduló nagy folyamatban ne lett volna jelentőségük a külföldi hatásoknak is, köztük Herder műveinek, melyek révén egyes 39
