Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 8. szám - „Itt benn mindenki ártatlan” (Dr. Merza Józseffel beszélget Csapody Tamás)

mai szemmel nézve elég hosszú. Közben szünetet kellett tartani, mert a bíró nem hitte el, hogy rám nem vonatkozik a nazarénusokkal kötött egyezmény, s ezért meg akart győződni a tényleges helyzetről. Az ügyészt elég alaposan érdekelte, hogy milyen érveket tudok felhozni álláspontom alátámasztására. Feleségem behozta az ügyvédnek - kirendelt ügyvéd volt, egy tisztességes református férfi — a II. Vatikáni Zsinat dokumentumait tartalmazó kötetet, ami a Szent István Társulatnál jelent meg. A biró megnézte a Gaudium et Spes dekrétum idevágó szakaszát, majd visszaadta a könyvet azzal, hogy nem a Szent István Társulat kormányozza Magyarországot. Az ügyvéd kitett magáért, idézett az aznapi Magyar Nemzetből, amely leírt egy békegyűlést. Lám, az emberek a békéért fáradoznak, s vannak egyesek, akik így akarják megteremteni a békét. Összefoglalva: egy-két bántó megjegyzést leszámítva a tárgyalás formailag kifogástalanul zajlott le.

A másodfokú tárgyaláson Korda György hadbíró ezredes közölte, hogy azért hívtak be 19 napra, hogy számítástechnikát oktassak a seregben. Nem szóltam rá semmit. Magamban azon gondolkoztam, hogy miféle számítástechnikát lehet 19 nap alatt oktatni, meg sem győződtek előzetesen arról, hogy értek-e a számítástechnikához, s szerintem ilyesmire nem behívóparanccsal szokták az embert felkérni. Azt csak utólag tudtam meg, hogy négy gyerekkel nem lehet behívni az embereket. Hallgattam. Ezután a bíró megkérdezte, hogy vállalnám-e az oktatást a hadseregben. Nemmel válaszoltam. Dehát a műegyetemen katonákat is tanítottam — így a bíró. A műegyetem nem katonai intézmény, én mérnököket tanítottam, s nem tehettem arról, ha az 500 hallgató között néhány katona is akadt. A bíró felszólított, hogy mégegyszer gondoljam meg, vállalnék-e oktatást a hadseregben. Azt válaszoltam, hogy semmiféle formában nem vagyok hajlandó együttműködni a katonasággal. Miután ilyen kiválóan elástam magam merev álláspontommal, legnagyobb ámulatomra a bíróság 5 hónapi fogháznak megfelelő pénzbüntetéssé változtatta át az elsőfokú bíróság ítéletét, s elrendelte azonnali szabadlábra helyezésemet. Két órán belül kitettek a börtönből. Sebesen dobáltam egy pokrócba a leadandó tárgyakat, otthagyva a többieknek a számukra is értékes dolgokat: egy üveg ecetes hagymát, kekszet, sűrített tejet, szalonnát. A börtönőr tűnődve nézte igyekezetemet. „Maga sem tetőfedő” - mondta mély bölcsességgel.

Ha nagyobb porverés nélkül félre akarnak állítani valakit, akkor legjobb, ha bolondnak nyilvánítják. A Legfelsőbb Bírósági tárgyalás előtt elvittek a Róbert Károly körúti katonai kórházba, és az ottani pszichiátriai osztályon elvégeztek egy pár tesztet. Nem tudom mi lehetett az eredménye, de tény, hogy nemsokára be kellett vonulnom Hűvösvölgybe. Erre azért is szükség volt, mert a legfőbb ügyész törvényességi óvást nyújtott be a Legfelsőbb Bíróság ítélete ellen. Alaposabban meg kellett tehát nézni engem. Négy napot töltöttem Pollner György osztályán, ahol alaposan foglalkoztak velem, neurológiai vizsgálattól kezdve a többször megismételt mindenféle teszteken át. Alaposan megvizsgálták a pszichémet, sajnálom is, hogy nem olvashattam a zárójelentést, legalább tudnám, hogy mi lappang a lelkem mélyén. így felszerelve, a Legfelsőbb Bíróság Elnöki Tanácsa elutasította a legfőbb ügyész óvását. Szíjártó Károly azonban veszedelmesnek tartotta ezt a nagyvonalúságot, s mégegyszer törvényességi óvást emelt. Az Elnöki Tanács ismét elutasította. Gondolhatod, hogy már eléggé azt hittem: nem úszom meg szárazon ezt a tárgyalássorozatot. Szerencsém volt. A legutolsó tárgyalásra be tudtam vinni a feleségemet és Kovács Terit. Amikor vége volt, elsétáltunk a rakparton az Angelika cukrászdáig, ahol akkor voltam először — s eddig még utoljára. Megettünk egy fagylaltot, s azt mondtuk: bolond a világ. Egészen biztos, hogy a vizsgálatok szerint inkább én voltam az.

Visszamentem a munkahelyemre, az Akadémia Matematikai Kutató Intézetébe. A kollégáim barátságosan fogadtak, még azok sem voltak ellenségesek, akik egyébként teljesen helytelenítették a viselkedésemet. Nálunk világlátott emberek dolgoznak, akiknek ez ismert magatartásforma volt. Tudomásul vették, legfeljebb óvtak a további nyugtalankodástól, mondván, hogy ez bármikor rosszabbul is sikerülhet. Kollégáim közül többen megjárták a keleti és nyugati hadifogolytáborokat, voltak egykori ukrajnai munkaszolgála69