Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 8. szám - Bisztray Ádám: Öröklődnek, A tanú, Michelangelo Kecskeméten (versek)
mielőtt minden beteljesült, s haladt előre az írás szerint, ki volt a tanú, hogy betűkbe foglalja görög és arámi nyelven is, ki lehetett az ismeretlen és milyen szögből figyelte a szint s szereplőit, ha te arcra borulva feküdtél hosszan a kihűlt köveken, azok pedig hárman egymásnak dőlve, mint a zsák — csak aludtak, aludtak. Michelangelo Kecskeméten Sixtusban vagy jelen, Velence, Róma tiszta-kék ege alatt, itt, e homokon nem találsz nemes anyagot, mely elviseli a kunesőt, történeti eróziót. Elfér-é vállad e szűk térben? Nehogy szétrobbantsd ezt a volt zsinagógát! Futkosok síkos lépcsőn föl-le, közel hajolok a fehér kövekhez, csalhat gyönge szemem, párás üveg rajta, hangom pedig tompán dobog bennem, ütőeremben a dob, mit az éj és az erdő magába visszanyel, írást és alakot azonosítok, Mózes, Piéta, Dávid és elölről kezdem, visszafordulok, pedig egyikőjüket sem érhette kezed és a megszentelt véső, a kiszemelt tömböknek csupán lelket elfedő fölöslegét hántotta le, egy szilánknyival sem többet, mint az álomban látott rajz, vagy megcsúszó acél engedte volna, minden szobrod ide gyűlt, nehogy szétrobbantsd ezt a kupolát, vigyázz, másolat, csak gipsz az egész.
