Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Bakonyi István: Emlékezések a költőre (In memoriam Pilinszky)
ősz tenger feltárta rémes torkát”. Félni kezd Ulysses. „Félt, hogy hazakerül Ithakába.” Penelope nyugtalan természetű embernek nevezi férjét, aki legszívesebben utazott, bőrének olyan szaga volt, „mint a tengernek”. S amikor otthon volt Ithakában, s Pénelopét karjai között tartotta, „úgy éreztem, mintha egy hajón, vagy lassan mozgó tutaj fedélzetén tölteném az időt”. Ulysses a tengeren érezte otthon magát, vádló szavaiban a „tenger áradt”. Elűzi feleségét, Pénelopét az „ősz tengeren át”. A tenger nyugodt volt. A „mélyzöld vízben delfinek kísérték hajómat”. Érdekesen azonosítja a könnyeket és a tenger vizét. „Sóhajtottam, néha leperdült egy könnyem, s elvegyült ajkamon a tenger sós párájának nedvességével... A könny és a tenger sós vize régi csókokra és zokogásokra emlékeztetett.” A haldokló Ulysses haza szeretne jutni, utolsó szava ez: a tenger. Aztán két ciprus közt temetik el, közel a tengerhez. Kalypsónak titokzatos, tengerzöld szeme van. Amikor visszaemlékezik Ulyssesre, őt a tengerhez hasonlítja. Olyan szeszélyes, folyton megújuló, változó és állandó volt egyszerre. „Mint a tenger”. Telegonos is szereti a tengert, mint apja. Kedveli az éjszakai partraszállást, a különös hajnalokat. Az emberi lét természetes részének tartja a „fény, a szél, a zúgó tenger, a szikrázó partok, az éjszaka vad és sikoltó emlékeit”. S végül azt vallja, hogy apja, Ulysses, a nagy hazátlan hazatalált. Most már örökké otthon van. Béke lett Ithakában. Márai Sándor is Ulyssesként hazatalált. A messzi Csendes-óceánnál Vörösmarty nyelvét idézi, a Zalán futását, hisz az is „úgy harsog, mint az óceán hullámverése”. Máskor meg ott, az óceán partján szót vált Virág Benedekkel. 1981-ben naplójában, a Csendesóceán partján, séta közben Radnóti verseskönyvének címét idézi: „Járkálj csak, halálraítélt”. Márai hazatért. „Riadozva alszom, álmomban is hallom a tengert.” (Márai: Napló 1945—1957) Emlékezések a költőre In memórián Pilinszky Amikor hírét vettem, hogy Pilinszky-emlék- könyv megjelenése várható, persze nagy öröm töltött el. Gondolom, másokat is, akiknek fontos a tíz esztendeje halott költő személye. Hiszen bár a versek elevenen élnek tudatunkban, az ember, a megismételhetetlen, egyre kevesebbek emlékeiben létezik. Tehát éppen jókor jön a könyv — gondoltam. Aztán az sem kétséges, hogy számos olyan művész és gondolkodó él széles e hazában, akiknek van mondandójuk Pilinszky Jánosról. Költők, festők, tudósok, papok. Akik nemcsak a hétköznapi embert, de a misztikus költőt is jól ismerték. A könyvet összeállító és az interjúkat készítő Bogyay Katalinnak (aki egyébként televíziós személyiségként ismert, s nem éppen Pi- linszky-szakértőként) volt éppen választási lehetősége. Élt is vele, bár az anyag bősége okán természetesen kapásból hozhatunk föl kifogásokat. Miért éppen ők, s miért nem mások kaptak helyet az emlékkönyvben? Az ilyesfajta kifogáskeresést persze jobb mellőznünk. Nézzük hát a tényeket! Engedtessék meg elöljáróban egy szubjektív tényközlés. A kötet 59. oldalán látható egy fotó. A tartalomjegyzék szerint: „Kovács István fotója: Pilinszky János a székesfehérvári általános iskolában beszél, 1981- ben.” Mindebben érdekelt vagyok, hiszen akkor, március 25-én, Bartók Béla századik születésnapján és második gyermekünk születésének napján a költő vendégünk volt akkori munkahelyemen, a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában. Máig őrzöm a délután emlékét, Pilinszky gyermekien tiszta találkozását a gyermekekkel s néhány tanárral. Utóbbiak közül egy, Pinke Miklós, a festő számos fotót készített a találkozóról; utóbb kiderült, hogy ezek az utolsó képek Pi- linszkyről. Néhol publikáltuk is őket, legutóbb az Árgus 1991/1. számában. A Bogyay-kötetben látható fotóra spéciéi nem emlékszem, de nyilván ez is azok közül való. Csakhogy nem én (aki személyi igazolványomban Kovács, de a Kortárs 1978/8. szám óta publikációimban Bakonyi vagyok), hanem nyilvánvalóan Pinke készítette azt is. Rejtély e tévedés. A valódi fotóstól tudom, hogy nem ő adta Bogyay Katalinnak. De ne folytassuk: meglehet, a hiba apró, s csak nekem szúrt szemet. Am mintha kissé jellemezné az emlékkönyv egészét. A képzőművészeti alkotásokról nincs kom93
