Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Lengyel András: A népi-urbánus szembenállásról (Egy szöveggyűjtemény néhány tanulsága)
lat ez — vigyáznia kell. Sem saját mentális viszonyai, sem külső körülményei nem kedveznek az ilyen föltárulkozásnak. Ilyen viviszekcióra nyugodt lelkiismerettel csak saját magát biztathatja az ember; másokat nem. S korántsem bizonyos, hogy ami kívülről hibának vagy fogyatékosságnak látszik, nem az-e éppen az, ami a kisebbség megmaradásához föltétlenül szükséges. Az igazi gondot azonban mégsem ez, hanem Illyés másik elve jelenti, mely az identitás kérdését nagyon élesen s vagylagosan veti föl. „Magyar a világon — írta — körülbelül kilencmillió lehet. Zsidót a statisztika tizenegy-tizenöt milliót mutat fel. A valóságban tehát legalább kétszer annyian vannak. Számra is hatalmas, gazdag nép, melyben egyetlen analfabéta sincs. Ilyen nagy népből félmilliót oly kicsiny és meggyengített nép, mint a magyar, csak akkor fogadhat magába, ha ez a hatalmas tömeg megtagad minden kapcsolatot a régi közösséggel, és tökéletesen vállalja az új sorsot. Ha ezt nem teszi, a határon belül vagy nemzeti kisebbségbe kell vonulnia, ami számára újfajta gettót jelent, vagy vándorol tovább. Kétlaki életet nem élhet, az bizonyos.” (184.) S ezt az átmeneteket nem ismerő, sarkos-éles választási kényszert cikke végén, tehát hangsúlyos helyen még egyszer megismétli, ha lehet, még élesebben: „Ha egy helyzetet már választottál, a másikról le kell mondanod. Népek versengésében kétfelé nem nyújthatod ki a kezed sem segítségért, sem haszonért. Élhetsz közösség nélkül, ha elég nagy szellem vagy, de két közösségbe senki sem tartozhat, legkevésbé egy nép.” (185.) Illyést tehát, Németh Lászlótól eltérően, a származás „nem érdekli”, a választást tartja fontosnak, az egyén önkéntes választását. S ez tagadhatatlanul nem lényegtelen eleme fölfogásának; a természeti determinizmus elé helyezi az emberi szabadságot, a választás lehetőségét és képességét. Ám ugyanakkor — ellentétesen a szociológiai tapasztalatokkal — csak vagylagos választást ismer el; vagy ez vagy, vagy az, egyszerre ez is, az is nem lehetsz. Márpedig az asszimiláns mindenhol a világon (s nemcsak a zsidó eredetűek Magyarországon) átmeneti típust képvisel; ide is, oda is tartozik, ennek is, annak is érzi magát. S szabad ember csak akkor lehet, ha ezt a „kétlakiságát” vállalhatja, ha tehát önmaga valóságos kettősségét mimikri nélkül viselheti. Ennek tagadásával Illyés, bár csupán indirekt módon, de maga is elhatárolódik a „vegyes” identitásúaktól. De ez a törésvonal nemcsak pusztán elméleti súlyú, azaz „gondolkodásból” következő volt. Érzelmekbe ágyazódott. Figyelemre méltó jelenség, hogy mind Németh László, mind Illyés Gyula saját legmélyebb identitás-problémájára (is) adott e vitákban elvi szintű választ. Mindketten identitásuk elbizonytalanítását, Trianon népi és szociális traumáját „reagálták le” — a belső térben. A „kisebbségben” levés érzete — mint Illyés idézett érvelése is mutatja —, bár később csak Németh László nevével kapcsolódott össze, közös élmény volt, s veszélyeztetettség tudattal társult. A gyengeség s a pusztulás rémével. S ez tette a vitaszituációt súlyossá, sőt már-már neurotizálttá. Az Új Szellemi Front körüli 1935-ös vita, melynek ütközőpontja a népi írók egy csoportjának Gömbös Gyulával való tárgyalása lett, már ilyen sarkos előföltevések mellett, s ilyen — kölcsönös — veszélyeztetettség-tudattal zajlott le. Ez a vitafázis a népi-urbánus háborúskodás történetének talán legismertebb, leginkább földolgozott szakasza. (Dokumentumait most Nagy Sz. Péter szöveggyűjteménye is tartalmazza.) A pro és kontra elhangzó érveket sokan és sokszor mérlegelték, s bizonyos, hogy a jelentős vagy legalábbis számottevő íróknak olyan tekintélyes mennyisége vonult itt föl, hogy már ez szimptomatikus. Itt, e vitában már a népi tábor szinte teljes vezérkara megszólalt (lényegében már csak az ún. baloldal: Erdei, Kovács Imre, Veres Péter, Darvas József hiányzott). A másik oldalon pedig elkezdett formálódni az a laza írói csoportosulás, amelyik valamivel később a Szép Szót hozta létre (Ignotus Pál, József Attila stb.). S nem jelentéktelen gondolkodástörténeti fejlemény, hogy az ideológiai (elvi) szembenállás legtöbb s leginkább lényegesnek hitt kulcsszava, az ideológiai preferenciák egész rendszere itt koncentráltan jelent meg, nyilvánvalóvá téve a szembenállás új formáját. Érdemes tallózni a vitacikkek címeiből, puszta fölsorolásuk is izgalmas és jellegzetes témakatalógust ad ki. Új Szellemi Frontot! (mondja Zilahy Lajos). Reform és irodalom (Illyés Gyula), Holt lelkek (Kodolányi János), ,3óbb” és „Bal” és a reformok (Szabó Lőrinc), Polgár és paraszt (Sárközi György), Népi 73
