Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Lengyel András: A népi-urbánus szembenállásról (Egy szöveggyűjtemény néhány tanulsága)
Lengyel András A népi-urbánus szembenállásról Egy szöveggyűjtemény néhány tanulsága „Hányféle szégyen és képzelt dicsőség hálójában evickélünk, pedig napra kellene teregetnünk mindazt, mi rejteni való.” (Pilinszky János) 1 Á. JL népi-urbánus szembenállás, úgy látszik, egyelőre nem veszti el közvetlen aktualitását, nem lesz egyszerű történeti szakkérdés, amely csak egy szűk, bár lelkes szakmai réteg érdeklődését bírja. Hogy ma miért s hogyan jelentkezik ez a probléma, hogy a régi problémák újraéledéséről vagy ellenkezőleg, teljesen új problémáknak a régi jelmezében való jelentkezéséről van-e szó, politikusok és politológusok dolga lesz megvitatni. A történész, aki az irodalom- és eszmetörténet kérdéseit hivatott átvilágítani, csak szerényebb feladatra vállalkozhat. A múlt vélekedéseinek („doxáinak”) leírása és értelmezése, a konfliktusokban kifejeződő reálfolyamatok természetének megértése, következményeinek számbavétele önmagában is elég nagy feladat. A tárgyilagosság, bár elemi követelmény, tudjuk, nem könnyen gyakorolható erény; tudásunk „létünkhöz kötöttsége”, előítéleteink, vágyaink és félelmeink nem könnyítik meg dolgunkat. A történeti elemzés ráadásul mindig külön tehertétellel kénytelen megbirkózni az egyidejű szociológiai elemzéshez viszonyítva. A történeti események az idők során elhalványulnak, csonkulnak s torzulnak tudatunkban, helyüket — az emlékezet sajátos természete következtében — hiedelmek foglalják el, s csak arra emlékezünk, amit hiedelmeink életben tartanak, s úgy emlékezünk, ahogy azt a hiedelmek logikája megkívánja. Ezeket a hiedelmeket — mert hiszen a történelmi események egyidejűleg többféle hiedelembe is beépülhetnek, illetve ilyenekké transzformálódhatnak! —, persze autentikus „valóságként”, valóságos történeti-gondolkodástörténeti fenoménként kezelni eleve kudarcra Ítélt vállalkozás. (Ezek a hiedelmek a mát jellemzik, nem a múltat, bármennyire is a múltról kívánnak szólni.) De tudományos, azaz hiedelmektől megtisztított s kontrollált, önmaga föltételeire reflektáló múltértelmezést adni, mindezt tudva sem könnyű. A gondolkodástörténet kutatójának persze megvan az a viszonylagos értékű előnye, hogy — ha a hiedelmektől teljesen maga sem szabadulhat meg — elemzésének tárgyát, legalább részben „izolálhatja”, s kiemelheti a történeti folyamat természetes dzsungeléból, s összegyűjtve ezeket a szövegeket, számba veheti őket keletkezésük eredeti menetében. A szövegek valóságos történeti kontextusa persze továbbra is szubjektiven fölfogott marad, s a szövegek „értelmezése” is többféle lehet. De a szövegek belső logikája, egymás közti relációi, más szövegekben való egyidejű értelmezései, s a szövegekben tárgyiasult sokféle nézőpont s attitűd együttszemlélése mégis kijelölnek egy értelmezési mezőt. S en63
