Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Legenda Németh Lászlóról ( A történeteket összegyűjtötte: Albert Zsuzsa)
a banketten már közönséges utcai ruhában volt. Szóval ezek a kis apró dolgok, amik rendkívül jellemzők azért az emberre. Ella imádott utazni, Laci közben szemlélődött, s később megírta az utazást. Mi is többször utaztunk velük. Egy alkalommal azonban csak férfiak vettek részt: ezt a pesti román sajtóattasé kezdeményezte, s úgy volt, hogy vagy egy tucat magyar író megy a Dunán Ghiurgiu-ig, onnan Bukaresten s a Regáton át Erdélybe: egy hónapnyi időre. Végül Bukarestbe csak hárman érkeztünk: Laci, Boldizsár Iván meg én. Laci kitűnő útitárs volt: bírta a fáradalmakat, a rendkívül változatos környezeteket, embereket; akkoriban még élvezte is kicsit az „incidenseket”, amelyektől később annyira irtózott. Bukarestben az én román barátaim kalauzoltak, főként Golopeucia barátom, aki a falukutatás nagy úttörőjének, Gusti professzornak volt jeles tanítványa: azért is jártunk a román fővárosban főként a gyönyörű néprajzi múzeumban, a népzenei kutatóintézetben, s csodálhattuk meg a rendkívül gazdag román skanzent, a mintafalut, ahová Románia minden vidékéről összeköltöztettek egy-egy jellegzetes falusi házat, udvart, nemegyszer a benne lakókkal együtt. Muszáj volt persze végigjárni a tengerparti üdülőövezetet is: Constanza környékét. A fő cél azonban Erdély volt: Brassón át a székely körvasúton Marosvásárhelyig, onnan Tamási Áron faluján, Farkaslakán, Székelyudvarhelyen át Kolozsvárig, Kalotaszegig. Az utat hajón, vonaton, gyalog, kocsin, autóbuszon, szekéren tettük meg; aludtunk nyugágyon, diákszálláson, elegáns és leromlott szállodákban, parasztházakban, vonaton, beszéltünk, barátkoztunk, vitatkoztunk mindenféle emberrel: parasztokkal, diákokkal, professzorokkal, papokkal, politikusokkal, Írókkal, zenészekkel; mindenféle néppel. A hivatalos dolgokat mi szerveztük Ivánnal, Laci keveset beszélt, annál többet figyelt. Erdélyben már ő volt az „érdekes”, megrémült, ha így kellett megnyilatkoznia. De micsoda botrányt, vitát s elragadtatást keltő beszámolót írt erről az útról! Ha kezembe veszem, vagy ha csak emlékezem rá, ma is elragad szenvedélyes személyessége, éleslátása, építkezésének tömör íve, amely egységbe fogja a véletlenszerűen alakult utazás részleteit. Egyre jobban úgy érzem: Laci a maga problémáit hordozta még akkor is utazásunk színterein, de ezek egy nehéz korszak és jeles nemzedék legjava magyarjainak problémái voltak: a legmagasabb rangú nemzeti publicisztika. Fodor András: Úgy emlékszem, hogy 1943—44-ben valamikor a vonaton egy kaposvári értelmiségi férfiú, a nevére is emlékszem, Ittzésnek hívták, megérezve bennem, hogy érdeklődöm az irodalom iránt, elmondta a szárszói találkozás nevezetesebb dolgait, elsősorban Németh László ottani nagy hatású szereplését. Ugyancsak volt egy kaposvári gimnáziumban végzett idősebb mentorom, aki a népi írókkal megismertetett, a népi írók kiadójával is kapcsolatba hozott, úgy, hogy Püskitől én könyvet rendelhettem már kis gimnazistaként, például Juhász Géza Népi írók című összegzését, amelyben az első tanulmányt olvashattam Németh Lászlóról. Közbejött a háború, s 1945 őszén a kaposi könyvesboltban megláttam ugyanazt a háromkötetes A minőség forradalma gyűjteményt, amit Domokos Mátyás is a gimnáziumban Püski ügynökétől szerzett, lecsaptam rá, bár ötszáz pengő volt, ami akkor sok pénznek számított, és úgy olvastam, mint a bibliát. 1947-ben kerültem fel Budapestre, s publikálni kezdtem a Válaszban. Az 1949 februári számban megjelent ötoldalnyi versem, köztük a Bartók című. Az Eötvös-kollégiumban a velem egy szobában lakó Szász Imre járt a Németh családhoz, udvarolt Magdának, s jön egy este nagy sebbel-lobbal — nem lehet elfelejteni azt az örömöt, amivel ő nekem a jó hírt hozta —, hogy Németh László olvasta a verseimet, és nagyon tetszenek neki. Különösen a Bartók-költemény. Egyáltalán a hang, ahogy azt mondta rám, hogy valóságos kis Pilinszky, felettébb lelkesítő volt. Hiszen aki csak valamennyire ismerte őt, tudta, hogy az ő Pilinszkyvel való jellemzése nagyon sokat jelentett. Nekem, azt mondthatnám, öt évre szóló erőt adott a további elhallgatás idejére, amikoris nem jelenhetett meg versem. Egyébként közvetlen személyes találkozásunk 1952-ben történt. Basch Lóránt albérlője voltam, annak idején, a Városmajorban, azon a helyen, ahol jelenleg a Nyugat múzeum található. Ott a nyitott ablak alatt egyszer csak láttam Németh László szép agyas fejét 45
