Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 7. szám - Zalán Tibor: Mos, főz, vasal, takarít, iszik, ledől (élettörmelék)
rólam? Erről? Nyilván gondolja, hogy nem savanyodtam be? Anyádnak bepókhá- lósodott a pinája. A rohadékok. Az a beírás valamelyik füzete hátuljába . . . Még jó, hogy észrevettem. Miért jó, hogy észrevettem? Nem jó, teljesen fölidegesed- tem tőle. Egyébként is hazugság. Persze, honnan tudhatnák .. . Dögöljenek meg, a kis szarosok. Mit mondjak erre Petinek? Hogy nem? Hogy tudod, a Béla bácsi is, meg Zoltán, aki fel szokott jönni... Az a marha meg mindig ugyanazzal a bágyadt dumával jön, hogy elromlott a tévéje . . . ekkora gyereknek beadni ezt a szöveget... na persze, Peti is érthetné, ha olyan nagy gyerek . . . Csak el ne felejtsem rátenni a tetőt. A múltkor is beforgatta az összes ruhát a henger alá. Na, mi van még? Semmi. Ennyi bőven elég lesz. Holnap vennem kell mosóport is. Megint nem jövök ki a pénzből a hónap végéig. Az a mocsok is fizethetné a gyerektartást, legalább ilyenkor. Mit ilyenkor, mindig! Följelentem egyszer azt a tetűt. Előbb-utóbb följelentem, nem fogom annyiban hagyni, hogy éli az életét, én meg itt kínlódom a gyerekkel. Jó, jó, persze, hogy nem úgy kínlódás, de mégiscsak el kell tartanom, cipő, ruha, ing, ennek már semmilyen magyar holmi nem jó, azt mondja, hogy szégyelli, mert a többieknek a legfrankóbb cuccaik vannak az osztályban, hozzák őket külföldről, egy vacak Rebook cipő hétezer ötszáz . . . Még jó, hogy nem kézzel kell mosnom, meg is bolondulnék. Hét óra múlt, lassan meg kell jönnie Petinek, mi a fenét adok neki vacsorára, legutóbb is bejelentés nélkül felhozta azt a fonnyadt karfiolt, hogy nem tud az a gyerek összeszedni valami belevaló kiscsajt, csöpögött a haja a zsírtól, deszka volt elöl, hátul, az a típus, amelyik baszás közben biztos egyfolytában ásítozik vagy sárgarépát rágcsál. . : jó lenne megnézni a Dustin HofFman-filmet, meg egy kicsit angolozni is kéne, meg kivasalni a száraz ruhát meg előkészíteni a holnapi ebédhez a húst meg megírni végre a levelet Hilda néninek meg áthúzni az ágyneműt meg elmosogatni meg elolvasni a Thomas Gordon-könyvet. .. akkor is, ha elképzelhetően már teljesen fölösleges és késő is — mi van, ha rossz szülő voltam egészen idáig? (főz) Ezt szereti. Ezt meg fogja enni ez a büdös kölyök. Mekkorát fog nézni, ha eléteszem. Kész, leesik az álla. Paff. — Mit eszünk ma este? De nem is így. — Kész a kaja anyu? Vagy másként. — Mi lesz ma a moslék? — Ne szemtelenkedj, édes fiam, mert belerúgok abba az elkényeztetett seggedbe, megértetted? Persze, mindegy, mit fog mondani. Halászlé. Erős, forró halászlé. Puha kenyérrel. Még meleg volt, amikor megvettem. Haláli jó a meleg kenyér. Szeretnék belebújni a belébe. Forró, puha, körülsimogat. . . bent a kenyér belében. Szinte elélvez odabent az ember. A fenébe is, én itt főzök neki, ő meg fütyül rám. Úgy értem, csöppet sincs tekintettel arra, hogy nekem mire van szükségem. Olyan durva lett ez a gyerek. Jó, rendben van, kamaszodik. De Peti teljesen tahó lett. Faragatlan. Mekkora pofája van, istenem! Mit képzel ez a kis hülye? — Ide nem hozhatsz föl többet férfiakat. Ezt mondja nekem. Mintha valami köze lenne hozzá, hogy én kit hordok fel. Egyébként sem szoktam felhordani férfiakat. És ha felhordanék is? Örüljön, hogy fölneveltem. Örül a túrót, egyébként, miért kellene neki örülnie? Csak ezt a rohadt hagymát ne kellene pucolgatni. Tudok én sírni enélkül is. Sírni . . . tényleg. Milyen régen sírtam már! Régebben azt hittem volna erről, 11
