Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Bónis Ferenc: Demény János hetvenöt éves (Köszöntő és születésnapi beszélgetés)
a sajátos művelődéstörténeti jelenségben Bartók életműve — és természetesen Kodályé is — meghatározó szerepet játszik. Lám, egyik téma hozta a másikat. Hiszen Kodályról is fontos közleményeket jelentettél meg. Hogy kerültél közel ehhez a témához? Bartókot és Kodályt kezdettől fogva történelmi egységnek láttam. Soha nem fogadtam el azt a szemléletet, mely megpróbálta az egyiket a másik ellen kijátszani: Bartókot Kodály ellen vagy Kodályt Bartók ellen. Holott ilyen tendenciák mindmáig megfigyelhetők. Kicsinyes tendencia ez: a törpe emberiségnek, a törpe magyarságnak egy nagyon sajnálatos, máig kiható, a mai életet is a szintézisben akadályozó jelensége, amely éppen a magyar műveltségi szintnek töredékes és alacsonyabb fokával magyarázható. A pártoskodás mutatkozik meg benne, mely a magyar természetben, úgy látszik, nagyonis benne van: és amely nem képes fölülemelkedni az ellentéteken. Előttem bizonyos ellentéteknek az egysége lebeg: mindig is az ellentéteknek egy közös cél érdekében való abszorbeálását képzeltem el. Én Adyt elsőnek tartom a magyar költészetben: bölcseleti és minden szempontból kimagasló jelenségnek. De azért Babits Mihályt mégsem tudnám támadni és alábecsülni, hiszen neki is hallatlan szerepe van a Nyugatkorszak felvirágzásában. Elképzelhető, hogy valakit beszűkít, egyfajta szakbarbárrá alakít tudományos munkája. Számomra azonban a Bartók-kutatás épp a kinyílásnak, a minden irányban való körültekintésnek vált az eszközévé. Úgy érzem: a teljes magyar művelődésnek új horizontja nyílt meg a Bartók-kutatás segítségével. Ez előírta számomra a társművészetek elmélyült tanulmányozását; ezért kapcsolódom erős szálakkal az irodalomhoz és a művészettörténethez. Fájdalmasnak tartom, hogy a fiatal Bartók kibontakozásának korszakában működött jelentős festőművészek és mozgalmak tevékenysége ma sincs kellően értékelve. Gondolok itt elsősorban a Nyolcak küzdelmére: azt hiszem, ez ma is kivül esik a magyar társadalom érdeklődési körén. Ady és a zene kapcsolata sokkal nyilvánvalóbb, mint ez a képzőművészeti szellemi rokonság. Sajnálatos, hogy ennek feltárása ennyire elmaradt; épp a Bartók- kutatás segítségével érzem azt, hogy itt milyen hiányok vannak, és hogy mit kellene még pótolni. A magyar kultúrának olyan emelkedéséről van itt szó, melyet épp a Bartók-kutatás segítségével érzékelek és szeretnék tudatosítani. Ha valaki belekezd egy témába, akkor azt — legalábbis személyes tapasztalatom így diktálja — élete végéig nem hagyhatja abba: mindig talál korábbi munkájában javítanivalót, kiegészitenivalót. Az előtted lévő, hihetőleg még számos esztendőket mennyiben kívánod e régi törekvések folytatására fordítani? A Bartók-leveleknek van még egy nagyobb gyűjteménye kézirati anyagomban. Jó néhányszor megpróbáltam már kiadni, hogy teljessé tegyem általa kutatásomat, de ez a kétszázegynehány levél, sajnos, még mindig az asztalfiókomban van. Semmi nem nehezebb ma Magyarországon, mint egy új Bartók-leveleskönyvet kiadni. Hogy eddigi köteteimet megjelentettem, ahhoz bizonyos fanatizmus kellett: nagy megszállottság, és a fiatalság energiája. Attól félek, hogy elérve 75. évemet, mindez már valamelyest hanyatlik bennem. Segítségre, támogatásra lenne szükségem — mint ahogy az öregembernek idővel botra lesz szüksége. Én ma még bot nélkül járok és talán van még néhány esztendőm. Ha ebbe sikerülne beleszorítani egy Bartók-levelezési kötet kiadását azzal az ismeretlen anyaggal, amely teljesen új színben mutatná meg Bartók körét, nagyon boldog lennék. 44
