Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Bónis Ferenc: Demény János hetvenöt éves (Köszöntő és születésnapi beszélgetés)
II. B. F.: A hetvenötödik születésnap olyan pont, amelyen érdemes már megállni egy pillanatra, és visszatekinteni a megtett útra. Erre kérlek most, János: tekintsünk vissza erre a hetvenöt esztendőre, meg arra az időre, amelyet ebből a hetvenötből a zenetudományra fordítottál. D. J.: A zenetudomány számomra nem húszéves koromban kezdődött, amikor gondolkozni és írni kezdtem, hanem valamivel később. Amikor Kodály arra gondolt, hogy Bartók portréját, emberségét közelebb kellene hozni a magyarsághoz. Bartók visszahúzódó ember volt, aki évekig nem lépett fel, nem szerepelt Budapesten, azután eltávozott és a messzi Amerikában halt meg. Távoli lidércfénynek tűnt, akit közelebb kellett hozni a közvéleményhez, a magyarsághoz. Ezt Kodály úgy képzelte el, hogy valaki, akiről tudta, hogy lelkesedik Bartókért, felkutat néhány dokumentumot, és úgy állítja össze, hogy azok Bartók emberi vonásait mutassák. Ez 1947 végén történt meg a Magyar Művészeti Tanács megbízásából, amelynek Kodály Zoltán az elnöke volt. A megbízást Illés Endrétől vettem kézhez, Kassák Lajossal is beszéltem róla, majd hozzáláttam a munkához. Sejtelmem sem volt róla, hogy mi vár rám, hogy milyen nehézségek tornyosulnak majd elém. Az első ilyen kötet Bartók leveleiből és fiatalkori fényképeiből összeállított könyvecske volt. A Művészeti Tanács sorozatnyi kiadványt tervezett, annak összevont első két kötetét szentelte Bartók leveleinek. Nem volt könnyű munka: ezeket a leveleket először meg kellett találni, hiszen nem hevertek az utcán falevelek módjára. Forrásokat kellett keresnem — amivel addig soha nem foglalkoztam. Ismeretlen, új világ, új terület volt ez számomra. Ismeretlen volt akkor a munkamódszer is, de Bartók egyénisége is. Fiatalkori levelei különösképpen megdöbbentettek: akkor valahogy beszédesebb volt, mint később — fiatalságának minden spontaneitása benne volt édesanyjához írt leveleiben. Az édesanya Pozsonyban élt, Bartók pedig a budapesti Zeneakadémián tanult. Nagyon sok mindenről beszámolt édesanyjának: életéről, programjairól, alkotásáról, az emberekkel való érintkezéséről, tanáráról, Thomán Istvánról és másokról. Ezek a levelek még kissé egyenetlen képet festettek Bartókról: főleg csak fiatal éveit mutatták be. Teljesebb munkát elkészíteni — akkor — nagyon sok időt vett volna igénybe, az idő pedig sürgetett. A kötetet 1948 nyarára, az első Bartók-fesztiválra kellett elkészítenem. Hónapokig azt sem tudtam, hogy miképp kezdjek hozzá. Úgy látszott, hogy a levelek nagy része — a családi anyag — eltűnt; nem tudtam hozzáférni. Végül azután Bartók húga — egy rendkívül kedves asszony — hozzásegített ahhoz, hogy megnézzem és lemásoljam ezeket a leveleket. Akkoriban xerox még nem létezett, mindent magamnak kellett lemásolni. Éjszaka leírtam egy jó csomót, így másnap új anyagot kaphattam. Hadd nevezzük meg segítődet: Oláh Tóth Emilné, Bartók Erzsébet volt. Igen, róla van szó. Nagyon kedves emlékeim fűződnek hozzá. Mindig szeretettel gondolt rám; később is felkerestem őt és sok mindenről beszélgettünk. Ez az első kötet nagy reveláció volt annak idején. Nem az én érdemem a könyv sikere: ez egyértelműen Bartók sikere volt. Ennek eredményeképpen tovább kutathattam és további Bartók-leveleket tárhattam fel. Most már saját kezdeményezésedre. Mert úgy tudom, hogy Kodály csak az első kötet szerkesztésével bízott meg. Ez így van. Úgy éreztem, hogy félmunkát, vagy negyedmunkát végeztem. És beleszerettem ebbe az anyagba. Azonkívül elégedetlen voltam munkám színvonalával, pontosabban akartam az egészet feldolgozni. Úgy éreztem, hogy egy újabb kötettel helyrehozhatnám mindazt, amit kezdő kutatóként még nem a legjobban és legpontosabban végeztem. A pontosság vágya már megvolt, de a gyakorlat még hiányzott. Ezt csak a további munka során sikerült elsajátítanom. Ez a második kötet 1951-ben látott napvilágot. Mi a jelentősége az elsőhöz képest, azon kívül, hogy számbelileg gyarapította a kiadott Bartók-leveleket? Az, hogy ezek a levelek már külföldről érkeztek. Főleg Svájcból és az Egyesült Államokéi
