Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Horpácsi Sándor: „Pannónia más ország”? (Tüskés Tibor: Tájak, emberek)

Ismerjük meg azt, ami a miénk, mert becsülni, szeretni csak azt tudjuk igazán, amit ismerünk. A műveletet mindenki, bárhol és bármikor elvé­gezheti. Mert minden táj, lakóhely őriz, tartal­maz természeti és kultúrtörténelmi értékeket, szépségeket, meglepetéseket. Tüskés tanár úr ki­tűnően ismeri vizsgálata tárgyát. Történelmét is, jelenét is. Figyelme kiterjed az épületekre, a nép­rajzra, irodalomra, az eldugott kicsiny falvakra, a (sajnos pusztuló) természeti értékekre, érdekes emberi arcokra, sorsokra. Műfaja a leírás, stílusa tárgyias, kissé száraz (olykor önismétlésektől sem mentes), értekező próza. Ha nem lenne pejoratív íze, tanárosnak nevezném, mert precíz, adakozó­átadó, azaz az olvasót is be szeretné vonni, azzal is meg szeretné osztani mindazt, amit meglátott, átélt. Nem csillogni akar, de sugározni, szelíden, melegen, mint a kötet záró írása: (Kezek) az em­beri kéz. Fogadjuk el, szorítsuk meg. (Pannónia Könyvek, Pécs 1990.) Horpácsi Sándor Híreink Szerkesztőségünk kiadásában, a Forrás Könyvek sorozatában megjelent a FORRÁS-ANTOLÓGIA 1979—1989 című kötet. Az antológia a tíz évvel ezelőtti válogatást követi és a folyóirat második évtizedének történetébe nyújt betekintést. A kötet az elmúlt időszak legrangosabb verseit, novelláit, szociográfiai írásait és tanulmányait gyűjti egybe, dokumentációs részében pedig irodalmi estjeinkről közöl fényképválogatást. Ára 100 Ft. Szeretettel ajánljuk olvasóink figyelmébe! A Forrás-antológia utánvéttel megrendelhető a szerkesztőség címén. A magyar fotográfia múzeuma Magyar Fotográfiai Múzeum nyílik Kecskeméten 1991 októberében. A régi, ún. ortodox kiszsinagóga épületét, ahol a múzeum helyet kap majd, a Bácsber újítja fel a megyei önkormányzat megbízásából. A múzeum a Magyar Fotóművészek Szövetsége 80 ezernyi archív fotográfiájára épül. Az intézmény alapítványi pénzekből alakult és fog működni. A fotográfiáért felelősséget érzők segítő támogatását a szervezők a következő bankszámlán kérik: Magyar Fotográfiai Alapítvány, Budapest Bank 208-25135 A múzeum megnyitása alkalmából folyóiratunk 1991 októberi számában összeállítást közlünk. Folyóiratunk 1991. évi számainak megjelentetését a Művelődési és Közok­tatási Minisztérium anyagilag támogatja. 96

Next

/
Oldalképek
Tartalom