Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 5. szám - Vajda Gábor: Korai felvilágosultság (Varga Zoltán: Szökés)

dig is tudtam, hogy a hajók elkerülhetetlenül a selejtes koponyák zátonyain feneklenek meg, lé­ket kapnak a harci hierarchia hegyes, víz alatti szirtjein, elakadnak a harácsolás vagy az életvi­dám habzsolás hínárjában, évezredek munkájától kialakított reflexek szövevénye állja útjukat, tu­dom, hogy így van ez, érzem, néha szinte a csont­jaimban is, csak hát én sokáig nem akartam le­mondani a forradalmiság magasleséről, mert hát az volt csak, nem más, lőállás a regényíráshoz.” Csakhát az értelem diktatúrakísérlete is bűn, leg­alábbis Halász Béla így érzi, s a veresége ezért még sokkal nagyobb. Nincs lelki ereje abban a gondolatban megkapaszkodni, mely szerint az értelem érvényesítése a legmagasabb rendű, má­sok érdekét is szolgáló önzés, ameddig az ember egyáltalán eljuthat. Elszigeteltségében, provinci­ális magányában egyszerűen kételkedik az igazi értékekben, pedig rezignált relativizmusával ön­magát kínozza. Válását és pályamódosítását kö­vető mély válságában ezért érzi magát felelősnek egyik gyöngébb tanulmányi előmenetelű diáklá­nya öngyilkosságáért. A valóság fölé emelkedés regényírói kísérlete, a befelé fordulás csábításá­nak való engedés, vagyis a minőség mániaszerű hajhászása is lehet embertelen — ennek az ab­szurd helyzetnek az előtérbe állítása a regény lényege, a couleur locale kereteit szétfeszítő mondanivalója. Halász Béla vívódása tehát lelki- ismeret-fürdalással terhelt, ezért, ha nem lesz is öngyilkos, a szökést kell választania, s ezzel együtt a létfenntartást szolgáló munkás életfor­mát, melynek manipuláltságát a kor legmélyebb gondolkodóinak szintjén ismeri. A cél tehát nem több a túlélésnél, a vegetálás megkönnyítésénél. Ezzel szemben a Félreértés c. elbeszélés íróem­bere azért nem kerülhet ilyen válságba, mert a történet másik férfiszereplője legalább annyira megvetendő, mint szánalomra méltó barbár. Az önnön biológiai határain túllátni, másokkal azo­nosulni vagy önkritikát gyakorolni képtelen min­denkori alsóbb rendű ember — mai köntösben. Mint akadály annyira fontos a vallomást tevőnek, hogy tollat ragad; emberként viszont annyira ja­víthatatlan a betegesen önámító szélhámos, hogy az írót a „mi értelme van?” kérdése löki vissza alkotásában, pedig ennek a történemek a megal­kotása Varga Zoltán könnyebb vállalkozásai közé tartozik. Tulajdonképpen esettanulmányt készí­tett, amelynek „tárgya” a Szökés c. regény jeleni­dejében még kiskorú lehetett. Mondhatni: rész­ben ennek a típusnak az általánossá válása miatt szorongott Halász Béla, a minőség védelmében túlfeszülve. A Félreértésben tehát az fejlődött ki, ami a Szökésben még csak csírájában volt, vagy legalábbis, a hivatalos alvilág homályos arcokat sorakoztató tablóképeként, nem kerülhetett az olvasó közelébe. A liberalizálódás államilag gondosan körülha­tárolt tenyészetéből nő ki Bálint tragikomikus alakja, amely a mai fiatalok számos vonását sűríti magába. Meggondolatlanul önző, túlbecsüli a külsőségeket, a humánum lényegéről, fontossá­gáról keveset tud. Minthogy azonban fél lábbal a bűnözés talaján áll, ezért jórészt rendhagyóvá s az író számára könnyű célponttá válik. Úgy­hogy a regénybeli alteregoja által nem is nehéz kioktatnia: „. . . semmit sem tudsz a férfiasság­ról. A «férfias önuralomról» például, ami napja­inkban, akárcsak a keménykalap vagy kamásni, kiment a divatból. Vagy a «férfiúi szeméremről», amiről csak nem is hallottál.” Bálint számára ugyanis a testi képességén, tehát a fizikai erőn, a szexen és az autózáson nem terjednek túl a férfi­asság határai. Ebből világosan látszik, hogy Var­ga Zoltán olyasmit bírál (sajnál) a mai társadalom peremére szorult fiatal magatartásában, amit. egy Graham Green mint machismot pellengérezett ki regényeiben. Talán inkább erkölcsi, mint esz­tétikai feladatként. Egyszóval a Félreértésben mintha eleve gyön­ge ellenfelet választott volna Varga Zoltán. Fik­tív írója ugyanis Bálint primitív alakja kapcsán nem élheti át a civilizáció belső ellentmondásai­nak egészét, sőt, mintha problémátlan értékhal­maznak tekintené mindazt, amit az ember az elmúlt évezredben megteremtett. Mintha a civi­lizált körülmények között élő, a kultúra látszatai­ra tekintettel levő ember eleve magasabb rendű lenne a műveletlen egoistánál. Ez azonban ko- rántsincs így, hiszen egyrészt a természet nem csupán rosszal programozza be az embereket, mint Bálintot, másrészt pedig (miként éppen Varga Zoltán ábrázolta előbb tárgyalt regényé­ben) nem csupán a civilizáció, hanem még a kultúra is inkább forma, mit lényeg. Vagyis a Félreértés írójának az erkölcsi pozíciója nem ren­delkezik olyan súllyal, mint a Szökésé, s mivel a mélység kisebb, az esztétikai átfogó erő sem lehet olyan nagy. De csupán Varga Zoltán színvonalához viszo­nyítva gyöngébb mű a Félreértés. Ha itt az író alig-alig győzi le a téma inercióját, akkor a másik elbeszélésben, a Döglött halban aligha férhet két­ség győzelméhez. Itt ugyanis egészen könnyedén beszél a legsúlyosabb vajdasági (kisebbségi) kul­turális gondokról. Ezek ugyanis egy nő életmód­jával összefüggésben jelennek meg, szinte csak úgy mellékesen, ahogyan a legtöbb ember viszo­nyul hozzájuk, kiszorítva őket tudatuk előteré­ből. A Döglött hal narrátora először is nő és ember, s csak azután társadalmi és kulturális létezésében korlátozott jugoszláviai magyar. Varga fölényes, mértéktartó iróniával adagolt emberismeretről tesz tanúságot, amikor a nem­zetiségi fiataloknak a nemzeti érdekeik melletti kiállását, a börtönbe vettetés kockázatát a roman­90

Next

/
Oldalképek
Tartalom