Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Szikra János: Az Éden emléke (Metszetek; Fejem lehajtom; Fonák öröklét; Eretnek sóhaj; Szantorini; Kék, fehér; Náxosz; Az a Nap, az a Csillag; Aranyág; Ujjlenyomat; Itt maradok, mert hazajöttem; Pőrén és bőgve; Sirató; Szigony; Nem nézek vissza; Tangó) versciklus
Nem nézek vissza Elforgott fölülem az ég, már csak három rúdcsillagot látok a Göncölszekérböl. Két nap még s hajóra szállók, vonatzakatolást hagyok magam mögött, fullasztó leánderillatot, bölső-ringású, csípő-vonzású tengert s hullámzó derekú nőket a nyughatatlanság vonagló fövenyén. Kihűlt kagylókat, kallódó, lakatlan csigaházakat, dobálhat akár tonnás sziklákat is a tenger utánam, aminthogy nem dobál, nem nézek vissza e nyárba — befutná talán a vér is a szemem. Tangó Vetkőző nőt látok a szemközti ablakon át, delejes, parázna, tiszta kép, akár az életem. Aztán az éj behúzza előttem kék zsalugáterét. Nincs vége ennek a nyárnak, nem érhet véget sosem. Hazaviszem a gyémántkoronás Napot, a szomjasan bőgő szamáron négyezer éve kocogó aprócska pásztort, a partjára öngyilkos delfinként kifekvő tenger
