Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Kilencven éve született Németh László - Görömbei András: A szabadságeszme védelmében (Szilágyi István két regényéről)

elhatározza, akkor felszabadul. Ilkával való búcsúbeszélgetésén teljes értékű és számonké- rő egyéniséggé emelkedik. A szerelemben is ekkor válik igazi partnerré, fejedelemmé Ilka számára. Ilka is ekkor tapasztalja meg az igazi boldogságot, de meg is ijed a vele egyenran­gúvá vált embertől. Ezért öli meg. Lelkileg rendkívül bonyolult és kitűnően árnyalt helyzet ez, hiszen Ilka éppen ekkor szeretett bele igazán Dénesbe. Sorstragédiája az, hogy — társadalmi és lelki meghatározottságaiból következően — szerelme akkor teljesülhet csak be, amikor lehetetlenné is válik. Erre a tragédiára ítélte őt a jajdoni „gödörlét”, melynek részese, fenntartója és áldozata is egyszerre. Tragikumának sorsszerűségére mutat az is, hogy Gönczi Dénes szándékosan otthonhagyta a hajójegyre összegyűjtött pénzt — tehát nem akart Amerikába menni —, az iszákját pedig, amelyikben a kés volt, ekkor vitte be először Ilka hálószobájába. Más, apróbb motívumok is sejteni engedik, hogy Dénes leszámolási szándéka egyértelmű volt, de nyitott. Lehetséges, hogy Ilka csak megelőzte őt a gyilkosságban. Ilka álomvízióiban — Czére Béla elemezte ezt — a tárgyalá­son egyszer ő a vádlott, másodszor üres a vádlottak padja, harmadszor pedig Gönczi Dénes tarisznyájából hull ki a kés. Nem a tényszerű gyilkosság tehát a fontos, nem is az, hogy ki követte azt el, hanem az, hogy a bemutatott világ szükségszerűen önpusztító. Illúziókkal sem térbe (Dénes), sem időbe (Ilka) nem menekülhet az ember a realitások elől. Szilágyi István a társadalmi, lélektani, mitológiai rétegek hiteles és árnyalt kidolgozásá­val, s az ezekhez kapcsolódó esszéisztikus reflexiókkal olyan művet alkotott, amely az emberi létezés általánosabb törvényeinek vizsgálatává emelkedett: a valósággal való reális szembenézésre ösztönöz — tragikus tévutak művészileg hiteles bemutatásával. II. A Kő hull apadó kútba után másfél évtized múlva jelentkezett Szilágyi István újabb önálló könyvvel, a közel hétszáz lap terjedelmű Agancsbozót (1990) című regényével. A két nagy mű közötti másfél évtizedben folyóiratokban is keveset publikált, az Alföldben közölt A hóhér könnyei című kisregénye volt az egyetlen terjedelmesebb alkotása, de az is inkább csak a várakozásunkat növelte, a nagyregényhez viszonyítva epizodikus jellegű és értékű. Már-már úgy látszott, hogy Szilágyi István elhallgat nagy visszhangú műve után, követi Sánta Ferenc példáját. Új könyve ilyen értelemben aggodalmakat oszlatott el: az Agancs­bozót jelentős mű. Megítélésem szerint ugyan művészi színvonala nem éri el az első pályaszakaszt összegző Kő hull apadó kútba remekműmértékét, de figyelemre méltó alko­tás. Egy nagy koncepció nem egészen tökéletes megvalósulása. Hibája a bősége, a túlírtsá­ga. A nagy ívű koncepciónak ugyan szerves része a cselekvésképtelen tehetetlenség, s ennek adekvát kifejezési módja a jelentéktelen mozzanatok aprólékos számbavétele. Ennek elle­nére úgy érzem, hogy Szlágyi István helyenként a koncepció varázsa ellen vét a motiválat­lan túlrészletezéssel. Egyes leírásai és elmélkedései gátolják az elementáris erejű műél­ményt. Pedig a koncepciója, elgondolása olyan nagy ívű, hogy első elemzője joggal állította érdekes párhuzamba olyan művekkel, mint a Varázshegy, Godot-ra várva, Fizikusok, Zárt tárgyalás. Szilágyi István igényességét, művészi eltökéltségét talán a két nagyregény közötti rokonság és különbözés mértéke mutatja meg legjobban. Láthatóan tovább lép, új epikus dimenziókat nyit meg új művében. Az Agancsbozót cselekménye is minimális, ebben a regényben is a vékony eseményszálra épülő, reflexív réteg teremti meg a mű külön világát. Az esemény jellegében is van hasonlóság. A Kő hull apadó kútba történetének keretességé­re emlékeztet az, hogy az Agancsbozót egy esztendeig tartó cselekményét a főszereplő két szökése zárja keretbe, mégis nagy különbség, hogy a Kő hull apadó kútba világában az alaptörténet reális, valóságos, az Agancsbozót eseménysora pedig modellszerű, jelképi érvényű, abszurd. De ezt a fiktív szituációt éppoly realista részletezéssel, következetesség­gel tárja fel az író, mint a Kő hull apadó kútba esetében. Ezzel mintegy azt sugallja, hogy a mi világunkban minden abszurditás realitásként jelenhet meg. Az elbeszélői dikció a Kő 84

Next

/
Oldalképek
Tartalom