Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 1. szám - Szikra János: Az Éden emléke (Metszetek; Fejem lehajtom; Fonák öröklét; Eretnek sóhaj; Szantorini; Kék, fehér; Náxosz; Az a Nap, az a Csillag; Aranyág; Ujjlenyomat; Itt maradok, mert hazajöttem; Pőrén és bőgve; Sirató; Szigony; Nem nézek vissza; Tangó) versciklus

Lábamat sós víz csapdossa, vert Hadak Útja vérzi be szemem.

Nem voltam senki,

semmi,

nincs idő,

nincs hely,

amelyre emlékezem.

Fölemelném s lehajtom

fejem.

El sem kezdődött még az életem?

Fonák öröklét

Isten billogos barma, költő vagyok, kijelölt ember, egyetlen

egySzellemét anyaggá formáló tapinthatatlan ködfolt, behegedt kráter,

egy ötezer éve szétrobbant sziget emléke.

Levél fonákja, világ visszája.

Ötezer éve

az éberség állapotában.

Aludni volna jó.

De gyíkok surrognak lábamnál s a fal tövén nézem a csillagos semmit, törpe öröklét, csörgősipkában ödöngő én.