Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Kilencven éve született Németh László - Kertész Imre: Gályanapló - az 1974-75-ös évből
összetorlódott, minden hajó léket kapott és mindenki levegőért, a létéért küzdött. A szárazföldön — a járdán — még keservesebb volt a helyzet. A tobzódó hangzavar, a haragosan rájuk tűző nap alatt összekavarodtak, egymásba ütköztek, elbot- lottak, és karjukkal rémülten kerestek támaszt. Egy kopasz férfi egyszerűen behunyta a szemét és két kezét az iszonyattól eltorzult arcához emelte. Egy asszony a gyermekét tartotta, aki az értetlen rémülettől eltorzult koravén arccal, harsányan bőgve végezte kisszükségét a járda szegélyén. (6. kép.) Táskák, botok, ernyők fordultak egymás ellen, kaszaboló győztesek és porba hulló áldozatok arcán a gyűlölet szenvedélye lobogott, űzöttség, vadság, hajsza mindenütt, akár fölöttük vágtázó szörnyek szüntelen fújtatása zihálna fülükbe.” Stb. Domború szökőkút: mint emlő, amit két rettentő kéz facsar . . . „Amott valaki elesett. A segítségére akartak sietni? . .. Többen is ráestek, az embergomolyagból a fájdalomtól eltorzult arcok, levegőért kapkodó orrok, tátott szájak fordultak a magasba.” Egy nő vonul végig az utcán. (A babiloni szajha, a Nagy Parázna.) 8. kép. A lovasok. „Az egyik autóból szakállas öregember aszott halálfeje hajol ki, tág pupillák, haragos, könyörtelen vigyor; a másikból görgői hajzatú férfifej, fájdalmas arcvonások; a harmadikból csak egy könyökből magasba emelt, fenyegető kéz, összeszorított ökléből csupán a kard hiányzott; a negyedik megint szakállas arc, furcsa, süvegszerű sportsapkában, egyik keze a volánon, a másik, akár egy nyílvessző, előre mutat (a szeme)... A menekülő egyetlen pillanatra visszafordult, (bal) kezét — tiltón? védekezőn? — feléjük emelte. Aztán futott tovább, hátában e fúriákkal, míg mindannyiukat eltakarta a ...” Stb. Camus-nek jobb szava van arra, amit én negativitásnak nevezek: száműzetés. Legyen: száműzetésben élni, a száműzetést választani, a száműzetést kifejezni; és nincsen „ország” — hacsak maga a száműzetés nem az. Ugyancsak Camus: egy műalkotásban sok a véletlen; igen, de (leszámítva a létrehozásához szükséges szerencsét, a körülményeket) maga a műalkotás mégsem véletlen. (A nevetség, hogy a S.-talanságot „élményregényként” regisztrálják; a hülye kérdés, „nem marad-e egykönyves író” a szerző stb. Túl jól sikerült a „realista” felszín; még csak a fáradtságot sem veszik maguknak, hogy megpróbálják megérteni; még csak nem is feltételezik az írói szándékot. Elkönyvelni a kudarcot, és folytatni; nyugodtan, konokul, vállvonogatva, elszántan.) Ha azonban a szabadság nem evidencia — mert hiszen a szabadság az, ami nincs —, akkor célkitűzéseinket kizárólag a pszichológia szemszögéből vizsgálhatjuk? És a pszichológia evidencia-e? Végső soron a létérdeket kell megvizsgálni a létszerkezetben. Azt fogjuk észlelni, hogy ez a szerkezet nyomasztó túlsúllyal kívülről meghatározott (azaz társadalmi-történeti). Ám a fennmaradó piciny résben rejtőzködik a robbanóanyag. Nem tudni, hol és mikor lobban be a gyújtózsinór, de egy pillanat alatt szakadékká tágítja a rést, amely hirtelen magába nyeli az egész totalitást. Valahol itt keresendő a rejtelmes kiszámíthatatlan tényző, a szabadságnak ebben a láthatatlan és, többnyire, tudattalan zugában — itt keresendő az ok, hogy bár a hatalom megkövetelheti és el is érheti az alávetetteknél a maximumot; de nem követelhet meg és nem érhet el mindent. A teljességgel, 36
