Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 4. szám - Kilencven éve született Németh László - Kertész Imre: Gályanapló - az 1974-75-ös évből

ben, mint a valószínűhöz — sőt valószerűhöz — vezető gondolat kiindulási bázisában.

Kafka. Állandó fejfájás. Zseniálisat alkotni, anélkül, hogy bízna az emberek megértésében, a befogadás, és egyáltalán a saját — magasabb értelemben vett — érvényesülésének lehetőségében. Művészileg egyedül az illegalitás elképzelhető. Mindennek egyetlen oka van: Prága. (Ami ugyanannyit jelent, mint Budapest.)

Feljegyzés 1916. júni. 19-én: „Isten haragja az embercsalád iránt.

A két fa,

a megalapozatlan tilalom

mindenki megbüntetése (kígyóé, asszonyé, férfié),

a Káin iránti előszeretet, akit megszólításával csak még jobban felingerel stb. (Vő.: a magam Káin-vázlatával, és Ágoston meghatározásával a De civitates Dei-ben Káinról mint világpolgárról, Ábelről mint örök zarándokról Isten országában.)

Csak álmélkodom, s nem tudok betelni vele: a zsarnokság vaskarma alatt nem nyög, hanem dorombol.

Gályanaplómat lapozgatva: úgyszólván alig vagyok jelen benne. Hol vannak mindennapjaim, hol az életem? Ennyire nem létezik, vagy ennyire szégyelni való? Ezért stilizálom magamat? És mennyire csökkenő meggyőződéssel. . . Egyáltalában, mit kellene csinálni? Az ember nem csak fogyaszt, az ember maga is fogy; ami benne a művészet számára volt fenntartva, immár teljesen elfogyni látszik. Az ember helyébe a fajta lép, a teremtést elsöpri a kollektív, mint egy rémülten menekülő, vad elefántcsorda.

Kafka. Az írói termelékenység szakadatlan és szorongó nyilvántartása. Bárhová lapozol: „ .. .keveset írok;” „szüntelen kételyek, alkotó csak az önkínzásban vagyok.”; „írtam, de csak egyetlen, s nem is túl jó oldalt”; stb. — Másutt minden író örök jajkiáltása: „Minden konstrukciónak tűnik a szememben.” Igen, csakhogy a konstrukció maga a műalkotás. Próbálnál egyszer közvetlen lenni, micsoda elviselhetetlen dilettancia származna belőle (mellesleg nem is lehetséges: idő és tér mindig konstruálni kényszerít, s mivel a totális jelenlét nem emberi dimenzió, így tehát egyedül a formák maradnak). De még K. emiatti panasza is konstrukció, és milyen gyönyörű: „Csakugyan, mint elveszett bárány az éjszakában s a hegyek közt, olyan vagyok; vagy mint bárány, aki az elveszett bárány nyomában szalad. Ennyire elveszettnek lenni, és még az erőnek is híján, hogy mindezt elpanaszoljam.”

X., telefonon: hogy most novellákat ír, mert azt mondják, van hozzá tehetsége. Mennyire irigylésre méltó, én bizony akkor is írnék, ha azt mondanák, hogy nincs hozzá tehetségem.

Kafka Naplói. Sokat kell szótáraznom. Csupa meglepetés; regényei, elbeszélései nem jól megfontolt áttételek és szimbólumok, mint olykor hittem: csak azt írja, ami megtörtént vele, pontosabban az történik vele, amit leír. Mindkét K.

28