Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Kilencven éve született Németh László - Szepesi Attila: Gyulafehérvár harangjai; Zöld capriccio (versek)
Szepesi Attila Gyulafehérvár harangjai Bondulnak tíz éve, ahogy tíz év előtt. Száz éve, ahogyan száz év előtt. Föld alatti tárnák döndülnek így, lehulló sziklabércek. Tíz év előtt, száz év után, vének és ifjak zsolozsmája közben, bondulnak összekeveredve hóval és széllel, terebély homályban arany és ezüst zengés: benne hegyomlás, fegyverropogás. Kazamaták csöndjén fenyőrigó rikolt. Bondulnak a harangok, Gyulafehérvár harangjai, a bölcsek és bolondok pásztoráért, rongyosok és földönfutók nincstelen gazdájáért, aki maga is közülük való volt: hegyek pásztora, harisnyás suhanc, patakviz-neve- tésü, mielőtt kézbevette a megszentelt pásztorbotot és intett a harangoknak — bonduljanak, de ne érte, a kósza embernyájért, ami örömmel igazította nyelvét, hanem a szavakhoz, tenyerét az áldáshoz, tekintetét a szenvedéshez, lábát az el-nem-fogyó úthoz. Az egyetlen ösvényhez, ahol örökké hallani már az intésére bonduló harangokat. Zöld capriccio Zöldnek kéne lenni, fűnek, fának. Elfogyó ligetben érted rejtekeznének az évszakokkal kivesző vadak. A szent ordasok és a báva vérivók. Paták és szárnyak érted merülnének alá az összetört tükörben. Nem tudni, hol, egy-egy borongó cserjén megállnának érted, forrás iszapján elmosódó lábnyomuk rád emlékezne, míg vacogó gazdájuk érted vándorolna tovább a pusztulásig. Zsolozsmázó remeték helyett vadon riadt szemű remetéje, vér ehullató vadkan és szelíd őz, romok üszkében rikoltó rigó. Titkos hangjuk a havazásban érted pendülő zene volna, rügyek zöldjében lüktető szívverésük a te szívverésed, míg messze tőlük állsz egy járdaszigeten, egy lépcsőfordulóban, szomorú balekok és édeni guberálók, botfülű muzsikusok és nyájas zsebmetszők között, ahol terebély vadon zúgott valaha.
