Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 4. szám - Dsida Jenő: Ébredés alagútban; Az éjszakák csöndje; Istenem, eljött hozzám; Gyakran várlak. Elüldögélek; Érted-é hangomat?; Újra éjszaka van; Most újra éj van. Hallgatag; Zavartan járok; Homokban; Délután (versek) - Függelék
Gyakran várlak. Elüldögélek Gyakran várlak. Elüldögélek olykor órák hosszat is így: a messze hamvas kékjét nézem, az ösvényt és az ormot. Elfáradt szememet mihelyt lehúnyom, érkezel. . . Ragyogó, napos mezőről lassudan közelegsz: a régi hellén földek játszadozó pásztor leánya. Kebleden kifeszül habkönnyű inged. Tej fehér, pamacsos bárány ka kísér mindenütt. Csupaszon tapossa tiszta, barna lábad a friss füvet, dalolva állsz meg kis kalyibám előtt s köszöntesz . . . . . . Téli bús napokon másként jelensz meg: Sápadt Északi Fény leánya. Vastag, bolyhos és puha prém simul fehéren vállaidra. Pihék halódnak ajkad szunnyadó parazsán. Zöldfényü csillag reszket álmodozón nehéz hajadban. Kunyhóm fenyvesövezte ajtajánál így állsz meg: havazó, tündéri éjjel, csörgös szánnal, arany rénszarvasokkal. . . 930. aug. 8. Érted-é hangomat? Ó, hallgatag napok és zúgó éjszakák világa, ha elhalok innen, sohasem foglak téged viszontlátni. Öreg fenyők! Tavak, Hószínű tehénkék zsengefüves legelői! Gioconda mosolya bágyad a kihúnyó napsugárban. Milyen messze vagytok ti, sohasem látott, mélyzöld tengerek. Érted-é hangomat? biztosan közelgő, szelíd halál. Érted-é a halálosan eltévedt vándorok szomorúságát?
