Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 3. szám - Szekér Endre: A hontalanság esszéi (Mák Ferenc: A magam iskolája)

hoz száll szózata a „század vak zűrzavarában”, ehhez a kedves, áhított, „csodatévő” vén Európához. Hisz mint a versben is olvashatjuk, valamiféle „nagyhomlokú, könyves, vén Európát” szeret ő is, ahol „lélek a várunk, légvár a mi várunk”. Ezt az Európát, a lélek Európáját keresi az esszéiró Mák Ferenc is.

Kulcsszava: Európa. Mindjárt a kötet első esszéjében „szellemi egyensúlyérzékét” figyeli, s azt veszi észre, hogy nyugat felől kelet felé lejt ez a kontinens. Bizonytalanság-érzés járja át, valamibe meg kellene fogódznia, hiszen a valóságban, a mindennapi életben, de szellemi értelemben is két lábon szeretne állni: biztonságot igényelne. A század kavargó évtizedeiben csak egy- egy pillanat jut néhány nemzetnek, hirtelen keresztülhömpölyög rajta az idő. Közben háborúk és rövid békék, életek és halálok, nemzeti és in- ternacionális eszmék, csodálatos álmok és kegyetlen valóság béklyózták a kontinens jelentős részét. „Hogyan élhető meg Európa” — kérdezi Mák Ferenc, s azt vizsgálja, hogy a történelembe ágyazva miként jelenik meg a nemzeti kérdés, keresi a tökéletesen formált értékstruktúrákat. A sajátos kelet-európai helyzetet figyeli, az angol vagy francia példák követését, az önmegbecsülés alakulását. Gondosan elemzi Ignotus korszakos cikkét, a Kelet népét a Nyugat folyóirat első számában, a magunk valójának reális felmérését követelve. A földrajzi és a történelmi koordináta- rendszerben Kelet- és Közép-Európa között (vagy Európa szélén) elhelyezkedő világunk meghatározható pontjait elemzi, a kis nemzetek egymást kiegészítő jellegét, kölcsönözni tudását veti fel. Szeli István Az erózió ellen íródott könyve kapcsán a közösségi sorsvállalásról vall, a nemzethez való tartozás szükségességéről, s így a nagyobb közösség, az emberiség iránti fogékonyságról is. Belülről érzi a pannóniai környezetet, a pannon léthuzatot, amelynek sajátossága az volt, hogy „itt mindig elölről kellett kezdeni minden vállalkozást”. A legfontosabbnak azt tartja, hogy megtaláljuk a magunk Európáját. Thomas Woolf amerikai regényíró Az időről és a folyóról című regényére utal, melyben a XX. század fausti keresésének példáját találja meg. A századelő Amerikájának lehetőségei tárulnak a regényhős elé — a maguk korlátlanságában. Ezzel az amerikai világgal veti össze a régi angliait, és Szerb Antal A Harmadik Torony című útirajzát idézi. A magunk Európájának keresése közben olyan szellemi társakat talál meg Mák Ferenc, mint Babits Mihály, Cs. Szabó László és Márai Sándor. Tudja azt, hogy Babits Mihály az európai humanizmus világítótornyaként élt és írt, vallva az írástudók árulásáról, az európai irodalomról, Vörösmarty hazáját keresve a nagyvilágban. („Ez a haza egységes és oszthatatlan;

őseink emléke, szabadságunk megszokása, jogaink méltósága, kultúránk hagyománya, nagy költőink szava, mind benne van és vele értődik.”) Babits értéktudatát, szerepét emeli ki Nemes Nagy Ágnes könyvét olvasva. Valamiféle számvetést készít ő is — a babitsi teljességigény, szellemi kisugárzás kapcsán: a közösséghez, a történelemhez, a kultúrához való tartozás igazi értelmét találja meg. Cs. Szabó László A kígyó című kötetéről „Számadás Európáról” címmel ír esz- szét Mák Ferenc, s az Európába hazament magyar író humanista vonásait kutatja. „Volt egyszer egy Európa” idézi Cs. Szabó Utrecht ostroma cimű elbeszéléséből, s azt elemzi, hogy keletről jött hősei hogyan találnak otthont Nyugat- Európában. A novellahősök valahol Európában találnak egymásra, lesznek szerelmesek, küzdenek magukkal vagy másokkal, méretnek meg valamilyen idegen világ serpenyőjén, alakulnak át egy másfajta emberi olvasztótégelyben. Az emberi egyéniség őrzésének szavait veszi át Cs. Szabó Lászlótól: „Nem az a hős, aki lázad, hanem aki elég erős a magányra!” Másutt meg Kosztolányi Európa-élményét elemzi a Velence-kötet olvasásakor, és számot vet az európai ember utazási vágyával, a Szerb Antalnál is előkerülő kaland, csoda keresésével. Tudja Kosztolányival együtt, hogy Velence képéhez hozzátartozik Goethe, Byron, Rilke, Thomas Mann és mások irodalmi alkotása is. Kosztolányi Velence-élményében pedig ott lappang írói énjének változata, Esti Kornél is, a maga vallomásaival, líraian személyes megjegyzéseivel. A későbbi olvasó, az esszéíró Mák Ferenc öntudatlan maga is líraivá válik, átéli, vallomásossá formálja mondatait: „Kosztolányi Dezső egész életművét behálózzák Velen- ce-élményei, s ha csendesült az emlékek megtartó ereje, s fakultak Bellini festményének emlékezetében őrzött szinei, hát újra útra kelt, hogy egy kicsit régi önmagát keresve, végigsétálhasson a Piazzán, a Café Flórian teraszán megigyon egy kávét vagy felkeresse azt az apró cukrászdát a Mercerián, ’ahol borhabbal töltött krémes lepényt lehet kapni, csokoládés fedőlappal’.”

A magam iskolája, a magam keresése — a kötet valamennyi esszéjének lényege. Mák Ferenc európai álmait keresi, múltbeli történeteket talál, szellemi társainak kézfogását érzi. Nincs légüres térben, álmai nem viszik messzire. Tudja azt — Csoóri Sándor Készülődés a számvetésre című kötetét vizsgálva —, hogy a shakespeare-i „lenni vagy nem lenni” kérdés helyett — az „itt élned, halnod kell” végzetszerű parancsa a lényeges. Az értelmiségi ember mindennapi tűnődése, útkeresése jellemző önmagára is. „Pannóniai létezésében” keresi a kérdéseket és a válaszokat, a naponta felmerülő szélsőségektől igyekszik megóvni magát. Csoóri Sándor gondolatait olvassa,

91