Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Kemenes Géfin László: Fehérlófia hat (elbeszélés)
Fehérlófia miközben ismét elindult, de hát ez az igazság amit most tudok és érzek) így vagyok most már Benned és Te is tudod — Lekaszaboltam az ellenséget és Benne vagyok. Hol benne? A szívében? Ugyan, az egy pumpa, az semmi. Ha az akarat a természet törvényei szerint cselekedett, a beköltözés pedig eggyé vált az áldozás szentségével, akkor annak a pillanatnak az énje amely az érintésre megszületett csak Katalin hasában lehet, gondolta, a köldöke alatt, belül, a méhében, de van-e Katalinnak méhe, biztos hogy van, piros és lüktet és olyan mint egy méhkas vagy dehogyis mint a lép tele mézzel, és amikor mosakodás vagy fürdés közben megérinti magát és ráteszi kezét a tej színű bőrre a gyöngyházra (nem az de hát a költő) akkor ha nem is tudatosan de ott érzi majd és tudja ő ott van benne mélyen a méhben elrejtezve és annak a pillanatnak az énjén át őt érinti Saecula saeculorum. — hát bizony augusztám mióta szegény dezsőmet ugye most már csak egymagám (piros zöld meg sárga paprikaszeletek úszkáltak a kakaspörkölt szaftjában, [mellikbű kiértek a mellit vagy a combgyát, ő a mellét malvin a combját Az Anya a hátát és a szárnyát], Az Anya rá-rápillantott, szegény kisfiam lassabban egyél, meg ha nokedli is van kenyeret nem illik, könny is jelent meg a szemében, eszti néni szeme meg azt mondta ne bánd augusztám hiszen ollan ritkán gyut ki illesmi szegineknek), el is nevette magát, — ejj arthurkám miilen juó niéznyi ahogyan eszöl emléksző talán szegény dezsüő bátyád is szerette kenyiérrel törűgetni a szaftot, szokta is mondanyi tudom nem valuó de én így szeretem, ej istenem mennyit gürcűtünk hogy ekkis nyugott iéletünk legyen, ott kinn amerikába is dezsüő bátyád a bányába meg kiésüőbb a váguóhídon ién meg a sok takaríttás mosás vasalás, asztán miégse marattunk kinn mer ugye amikor harmincnyuócba visszatiért kassa akkor szegin dezsüőm aki gönci gyerek vuót aszonta na eszti van amennyi küő, hova meny- nyünk göncre vagy ságra, ién hiába sirtam-ríttam hogy ságra hiszen szegin dezsüőm tizenkilencbe átszökött onnajd mer nem bírta a cseh uralmat tíz iévet az uradalomba itt az erdüődy gruóféknál nyuóc iévet amerikába, nem aszongya szeginem se ság se gönc hanem kassán nyitunk ebbül a dollárbul egy ollan vendéglüőt kerthelységgel asztán mire beleszoktam vuóna gyütt a háború vissza- gyüttek a csehek miég juó hogy szegin dezsüőmnek juó embere vuót az a kruplica pável mielőtt kitelepítettek bennünket megvette a vendiéglüőt igaz hogy ollan potom áron hogy csak sirtunk ottan mind a ketten de hát annyi maradt hogy ezt a kis kocsmát megvettük negyvenhatba és viégre hazagyühettem ságra a dezsüő se bánta mer hát ugye nem vuót idegen neki a környiék a sághegyet ummegszeret- te mintha itt született vuóna miég kassán is mindig emlegette hogy millen egy hegy vuót az persze üő miég a régi hegyre emliékezett el is csudákozott hogy hogy sziétrombúták az egisszet ujbul nekiátunk elűrű kesztünk mindent és amikor kesztünk ekkicsit beindúnyi ujbul ott átunk megkopaszdva, szegin uram úgyis abba pusztút bele, miég ez a juó hogy nem iérte meg hogy a komonisták minde- nünkbű kifosztottak bennünket, a vendiéglüő a juószág, ha te nem lettié vuóna augusztám akkor miég azt a kis füődet se tuttam vuóna, vegyetek miég kedveseim, malvinkám te csak csipegetsz — jaj esztikém nem tettem én annyit a benedek bíró volt aki — igen persze de ha te nem szuósz neki (ezt már mind hallottuk, rágja így Fehérlófia, de sebaj, mindig jó az ilyen tüzelő a forradalmi tűzre, hadd élessze, és azért ízlelgette [mint most írás közben a papíron] a sági táj szólást mert nagyon 12
