Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 3. szám - Porkoláb Tibor: „A helybenlét erotikája” (Konrád György regényeiről)
Porkoláb Tibor „A helybenlét erotikája” Konrád György regényeiről K ÉHÁNY MEGJEGYZÉS AZ OLVASÓRÓL ÉS A VÁLTOZÁSOKRÓL. A Konrád-epika befogadásának módosulása jól példázza azt a tipikusnak mondható (lényegében a politikai rendszerváltáshoz, a társadalmi, szemléleti átalakuláshoz köthető) jelenséget, amelynek talán legfontosabb eleme a tematikai szenzációt, politikai vonatkoz- tathatóságot előtérbe helyező, a műveket ideológiai deklarációként értelmező recepciós beállítódás háttérbe szorulása. A látogató valóságfeltáró, szociológiai vonatkozásai ma már kevésbé érdekesek mint a megjelenés idején, és A cinkost sem csupán a rendszerkritika manifesztumaként, a politikai irodalom becses bestsellereként fogja (remélhetőleg) számon tartani az irodalomtörténet. A látogató — egykor a reveláció erejével ható — tényfeltáró „dokumentarizmusánál” és A cinkos közép-európai történelmet rekonstruáló szándékánál, politikai korrajzánál a mai olvasatban sokkal hangsúlyosabbá válik a hősök példáza- tos élettörténete, morális szerepkonfliktusokban megjelenő személyiségválsága. Ebből következően a figyelem elsősorban a létbölcseleti, morálfilozófiai alapprobléma vizsgálatára, feltárására irányul. Az olvasói és a kritikusi magatartás ilyen értelmű megváltozása az irodalomesztétikai szempontú befogadás, elemzés lehetőségét is megteremti. A művek epikai jelentésképzésének, megformáltságának analizálása (egyáltalán: a Konrád-regények poétikai sajátosságainak, szövegépítkezésének, kompozíciós eljárásainak leírása) vezethet az értékelő mozzanatokhoz és az ún. irodalomtörténeti „helykijelöléshez”. A kritikusnak nem kell többé moralizálnia, hiszen már nem gátolhatja az őszinte véleményformálásban például az az — egykor kétségkívül megkerülhetetlen — erkölcsi dilemma, miszerint: szabad-e egy politikai okokból a legális nyilvánosságból és az irodalmi intézményekből kiszorított író (esetlegesen) rossz művéről az igazat megírnia? Ugyanis az irodalom totális átpolitizáltságának kényszerű kontextusában egy elmarasztaló bírálat korántsem csupán irodalmi eseményként volt értelmezhető. Ettől a morális tehertől tehát megszabadult a kritikus — ugyanakkor viszont szembesülnie kell a mai magyar irodalom egyik jellegadó (és folyamatosan bővülő) életművével. MORÁLIS ÖNVIZSGÁLAT ÉS SZEREPKRITIKA. A Konrád-hősök közép-európai értelmiségiek, tehát szükségszerűen moralisták. A regények középpontjában az a moralizáló értelmiségi számvetés, önvizsgálat áll, amelynek csak egyik (igaz: lényeges) oldala a hatalomgyakorlás kritikája. A messianisztikus ideológiákkal, az értelmiség XX. századi „nagy kalandjának” tekintett kommunizmussal való leszámolás az ellenzéki szerep vállalhatóságának megkérdőjeleződésével párosul. A „rendszer” részét képező rendszertagadás paradoxonának felismerése („Az egyének nem tudják a maguk képére formálni a rendszereket, mert nincsen önmagukról olyan képük, mely a rendszertől független lenne”. Utazni jó) vezet az ellenzéki szubkultúra ironikus megjelenítéséhez. Az ellenzékiség „diszkrét báját” megrajzoló politikai anekdoták mellett megjelenik az értékrelativizáló önirónia is („A mester kitűnő disszidens író és emberjogi aktivista. Be van járatva ez a szerep. Díszelnökségi tag az ellenzéki gerontokráciában. Szerencsés Dávid, neki dolgoznak az évek, marginális klasszikussá mumifikálják.” Kerti mulatság). A forradalmár, a funkcionárius és az ellenzéki a cselekvő-ítélkező értelmiségi küldetés- és szereptudat 70
