Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)

1991 / 2. szám - Tüskés Tibor: Egy „világpolgár” emlékirata (Fejtő Ferenc: Budapesttől Párizsig)

Az emlékezés, az önéletrajz, az emlékirat nehéz, kockázatos műfaj. Többnyire akkor terít papírt asztalán íráshoz a szerző, amikor emlékezete már megkopott, amikor már nem tudja pontosan fölidézni a hajdani eseményeket, netán a szándékos megszépítő igyekezet vezeti tollát. Amit megörökít, mind szép és hatásos, de nem akkor és nem ott, nem azzal és nem úgy történt meg. A műfaj másik buktatója a bőbeszédűség, a fecsegés, a szalma- cséplés. Persze, nem minden emlékirat ilyen, és éppen a magyar irodalom távolabbi és közelebbi múltja teremtette meg a műfaj számos remekét. (Például Kassák önéletrajzát, vagy Gyergyai Albert poétikusan szép visszaemlékezését, az Anyám meg a falum című munkáját, vagy Illyés esszéregényét, a Beatrice apródjait). Siessünk megjegyezni: Fejtő Ferenc könyve az emlékirat-irodalom legnemesebb hagyományaihoz kapcsolódik, adataiban megbízható, mondanivalóját takarékosan adja elő, sőt kompozíciójában egészen eredeti megoldásra törekszik. Hitelességét növeli, hogy írás közben felhasználta hajdani napló- följegyzéseit, ezekre könyvében többször hivatkozik, idéz is belőlük. Továbbá a magyar nyelvű fordítást maga is átnézte, a szövegbe több helyen beleírt, illetve az eredeti szöveghez csillag alatti megjegyzéseket, kiegészítéseket, forrásmegjelöléseket fűzött.

A „szerény tanúvallomás” — ahogy könyvét Fejtő nevezi — négy, nem azonos terjedelmű fejezetre oszlik. Az események elbeszélését, életének állomásait, a találkozások és elválások történetét az időrend fonalára fűzi fel. Az első, terjedelmes részben Fejtő magyarországi éveit beszéli el 1938-ig. A következő, két kisebb fejezet franciaországi megtelepedésének nehézségeivel, valamint a német megszállás gyötrelmes éveivel ismertet meg. Az utolsó, ismét terjedelmesebb rész a Megpróbálunk új életet kezdeni címet viseli, s életének 1945 utáni szakaszáról szól. Talá r megbocsátható, ha a magyarországi s a honi irodalomban búvárkodó olvasó a félezer oldalas könyv első harmadát forgatja fokozott érdeklődéssel. Fejtő a Monarchia idején született, abban a korban, amikor útlevél nélkül lehetett utazni Kanizsa, Zágráb, Fiume, Udine között, s a Monarchiában eltöltött gyerekkor idilli képét rajzolja meg. A Monarchia fölbomlását nem tartja szükségszerűnek: „az Osztrák—Magyar Monarchiában megvolt a túlélés lehetősége” — írja, s Versailles-t elítéli, képmutatáson alapuló szerződések rendszerének nevezi. Más kérdés, hogy a história sajnos nem a lehetőségek, hanem a kérlelhetetlen tények története, s mind a szomszédos népek nacionalizmusa, mind az antanthatalmaknak a Magyar Tanácsköztársaság miatti büntető szándéka szükségszerűen vezetett el Trianonhoz. Gyermekként költő, majd drámaíró szeretett volna lenni. Nagykanizsán középiskolát, Pécsen és Pesten egyetemet végez. Csaknem egy időben kerül kapcsolatba az irodalommal, a marxizmussal és a munkásmozgalommal, többek között József Attilával és Rajk Lászlóval. 1936-tól — másokkal együtt — a Szép Szó című jelentős, magas színvonalú irodalmi folyóiratot szerkeszti. (Fejtő e korszakáról szól Agárdi Péter 1982-ben megjelent könyve: Érték és értékrend, Fejtő Ferenc irodalomszemlélete a 30-as években.) 1937-ben, a világkiállítás alkalmával jár először Párizsban, majd az ismétlődő rendőrségi zaklatások és letartóztatások miatt a következő évben Franciaországba menekül. A vészkorszak idején súlyos veszteségek érik: apját deportálták, fivére Buchenwaldban, a tábor felszabadulása után halt meg, féltestvére munkaszolgálatosként az orosz fronton tűnt el, apja fivére Budapest ostroma alatt vesztette életét, apjának két másik fivére és két nőtestvére ugyancsak elpusztult. Először 1946 végén tér vissza Magyarországra, majd a következő év nyarán Kanizsára is ellátogat. 1947-ben a párizsi magyar követség sajtóirodájának vezetője, de a „fordulat évében” szembefordul a marxista gyakorlattal, s úgy dönt, hogy végleg Franciaországban telepszik meg. Ott éli át, onnét szemléli az újabb magyar és az európai történelem nagy eseményeit, 1956-ot, 1968-at, 1980-at. Az utóbbi évtizedekben rengeteget utazik: jár Kubában, Jugoszláviában, Berlinben, Csehszlovákiában, Izraelben, Dél-Koreában, Tajvanban, Amerikában, a skandináv országokban, mindig akkor és ott, amikor és ahol a legizgalmasabb események zajlanak. Az emlékirat a barátság, a hűség, az egymás iránti megbecsülés szép képével zárul: a hajdani négy pécsi egyetemista társ, „a négyek bandája”, a Párizsban élő Fejtő, a Svájcba települt Bajcsa András, a New York-i orvos, Blazsik Károly és a Magyarorszá73