Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 1. szám - Farkas Árpád: Az örök hó határa (vers)
S' Farkas Árpád Az örök hó határa „ . . . Mert Farkas Árpádként beszéltem, Irgalom számomra ne legyen. Tömöm e verset puskacsöbe, És szétloccsantom a fejem.” Vári Fábián László: E földről. . . A puskacső, ha tömve verssel, hallgat, fojthatod virággal — nem sül el, nem robbantasz virág-vers forradalmat űzött szíved billentyűivel. A puskacsőt térden ketté kell törni, s marad markodban fém — és fahusáng, modern-mód magunk keccsel öldökölni segít a bősz Balkán-orangután. Tort ülni, lám csak, végül élj övének új idők vadjai, s már szilaj gizgazok aszúinak torkodra — sikolt az ének, amivel maradsz — s én is maradok az örök hó határán, itt. Hát: fennebb! Mint kit Isten jól már nem lakat, s mint kivel csak Szaharát etettek, országhatárt falok —: vadhavat emésztek —: messzeséget! Béna angyalok tudják csak így maguk a mennybe-enni, fegyvertelen csak fönnebb, merre csúcs ragyog; még akkor is, ha nincs odafönt semmi. 1
