Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - A szabadságért fizetett ár (Varga Imre beszélgetése Köteles Pállal)
— S ez régi tapasztalatod? Vagy voltál bohém is? Nézd, én soha nem voltam bohém. Túlságosan komoly voltam mindig, az a baj. Van néhány olyan ember, akiknek a társaságában úgy alakulhat a beszélgetés, hogy bohémnak is tűnhetek. De végül is én, sajnos, túlságosan komolyan vettem mindent az életben. Nem ittam soha, nem bagóztam, tehát ilyen élvezetekben nem volt részem. Sajnálom. Mert mindig irigylem a spicces embereket, amikor mennek, és remekül érzik magukat. Tudod, nekem ebben nem volt részem, mert nagyon hamar nyombélfekélyes lettem, s emiatt is tartózkodnom kellett a cigarettától, ivászattól. S ebben az élvezetben aztán nem lehetett részem. A spicces emberek! Csak egyszer lennék olyan, mint ők ... Nőügyekben pedig túlságosan szemérmes vagyok, meg szorongásos! Ez is baj... — A testerősítés jótékony hatása tehát régi tapasztalatod? Belső élmény? Igen. Én gyerekkoromtól fogva mindig csináltam valamit. Kiskorom óta dolgoztam, majd futottam, futballoztam. Ez az idők során mindig változott. Én jógáztam is. Egészen fiatalon, úgy tizenhét éves koromban csináltam. Bár könyvből tanultam a jógát, s nem jártam csoportos foglalkozásokra, azt hiszem, jó eredménnyel. Hallatlanul sajnálom, hogy ez abbamaradt a börtön miatt. Bár ott valószínűen nagyon is lehetett volna gyakorolni, nem? Kérlekszépen, abbamaradt. Bár elérkeztem addig, hogy teljesen kikapcsoltam. Tehát hanyatt feküdtem, kikapcsoltam, nem tudtam semmit a világról. Óriási élmény volt. Azt hiszem nagy veszteség, hogy nem csináltam tovább. Biztattam a lányaimat is, Enikőt, Gyöngyit is, hogy műveljenek valamit, ugye, sportoljanak. Sajnálom, hogy mindkettő rendszertelenül csinálta azt, amit csinált. Pedig Énikő jól kosarazott, válogatott kerettag is volt, ifjúsági... Úgy tűnik azonban, hogy ebben a rohanó életben nem tudnak rá időt szakítani. — Mi az, ami kimaradt ebből a beszélgetésből? Mit kérdeznél még magadtól? Nem hiszem, hogy bármi lényeges dolog kimaradt volna. Az is kiderülhet persze, hogy valójában azok a lényeges dolgok, amikről itt nem beszéltünk. De végül is nem lehet mindent megkérdezni, s ki az, aki mindenre tudna válaszolni? Azt hiszem gondolatban végigjártuk a közeget, amelybe az életem beágyazódott. Köszönöm, hogy időt áldoztál a beszélgetésre. — Köszönöm én is. 1990. december 21. 70
