Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 12. szám - Peter Zajac: Közép-Európa mint álom és valóság (A szlovák regény) - Fordította Balogh Magdolna
leg) megnyilatkozása, Közép-Európában pedig épp ellenkezőleg, a hiány tükröződése. Nyugat-Európában annak az embernek a válságát fejezi ki, aki azért nem számol a változásokkal, mert mindennek ellenére meg van győződve arról, hogy „a létező világok legjobbikában” él. Közép-Európában annak az embernek a válságáról szól, aki vágyakozik a változások után, és tanúja azok folytonos kudarcának. Nyugat-Európában a történelem végekét jelentkezik, Közép-Európában pedig mint a történelemnélküliségből való kiszabadulás vágya. Kompromisszumok, dacok, traumák A szlovák irodalomban — és különösképpen a szlovák regényben — kitapintható posztmodern irányzat a hatvanas évek második felében jelentkezett Rudolf Sloboda, Peter Hrúz, Pavel Vilikovsky műveiben, sőt talán már Dominik Tatarka A bólogatás démona című kisregényében. Abból az érzésből keletkezett, hogy az ember mindennek ellenére mégis szabad, játékos, fantáziájában talál a maga számára teret. Ez a posztmodern csupán kezdemény maradt, javarészt nem jelent meg vagy csak sokéves késéssel adták ki. Az utóbbi húsz év szlovák regénye a traumatizált társadalom regénye lett. Az jellemzi, hogy elfogadja a kialakult társadalmi helyzetet, ugyanakkor azonban a megengedett és a meg nem engedett, a legális és az illegális határán, a cenzúra és az öncenzúra között ingadozik, a hivatalos állami elismerés, a marginális, cenzurális beavatkozásokkal történő megjelenés, a nempublikálás vagy a szamizdatban publikálás skáláján mozog. A szlovák irodalmat — és a szlovák regényt — az utóbbi évtizedekben kompromisszumkészség, ugyanakkor azonban dac és ellenállás is jellemezte. Nincs veszteségtudata, de nem rendelkezik azzal a biztos tudattal sem, hogy helytállt. Magába foglalja mindazokat, akik megállták a helyüket, akikre nem érvényes a megalkuvás mércéje, de azokat is, akiknek saját „tökéletlenségüket” éppen azokkal szemben kell felmérniük, akik megállták a helyüket. És itt nemcsak az állampolgári mércére, hanem az irodalmi érték mércéjére is gondolok, az irodalmi értelemben vett tökéletességre vagy megalkuvásra. Az utóbbi húsz év szlovák regénye a megsebzett, és e megsebzettségtől szenvedő ember regénye. Különféle emberi helyzetekből, tapasztalatokból és nézőpontokból indul ki. A szamizdatban — az állandó fenyegetettségből, az írás elkobzásának lehetőségéből adódóan is — gyakorlatilag nem született „klasszikus” regényforma. Ez a közeg inkább az esszé (Kadlécík, Simecka, Kusy), a memoár (Ponická), a levélforma (Martin Simecka), a feljegyzés, a vázlat, a jegyzetek (Tatarka) kialakulásának kedvezett. Dominik Tatarka Cetlik, Feljegyzések, Egyedül az éjszaka ellenében című művei a regény határesetei. Tatarka emberét állandóan traumatizálja saját alapélménye: önnön nemzeti és szakmai közössége vetette ki magából, szorította a margóra olyannyira, hogy mozgásterét egy maroknyi barát meg a titkosrendőrség „érdeklődői” jelölik ki, hogy ez az életmód a csontja velejéig áthatja, beavatkozik legbensőbb létszférájába, az erotikába is. A nemzeti közösségből való kitaszítottság traumáját az új „szellemi közösség” tipikusan közép-európai motívumával oldja fel. A nemzeti közösségből való kiközösítés motívuma nyilván olyannyira szégyenletes magára e közösségre nézve is, hogy még mindig nem sikerült vele szembenéznie Tatarka (máig is ritkán publikált) művei alapján. A hetvenes évek szlovák regénye elsősorban a mindegyre hiába keresett történelmi azonosság traumájáról szól. Egyrészt igent mond a nemzeti mítoszokra és az adott valóságra, másrészt nemzedéki vitát folytat az ötvenes évek regényével (Jaros, Sikula). Ám mégis kísérletet tesz arra, hogy a szlovák történelmi azonosságot régi magyarországi, vagy közép-európai keretben értelmezze (Hykisch). S egyúttal felteszi azt a kérdést is, amelyet Ballek az Akácok-ban úgy fogalmaz meg, hogy nem lehet szó emberi és történelmi azonosságtudat kialakításáról ott, ahonnan kiveszőben van az emberi tisztesség, szorgosság, kulturáltság, tolerancia, s helyébe az ököljog, a besúgás, a kölcsönös vádaskodás lép. 53
