Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sándor Iván: A karnevál harmadik napja (A kilencvenegyes esztendő - 8. Jelen érzékenység és történelmi tudat - a naplóíró a naplóírásról)
viseli. Az európaiság mint mentalitás ezért jelent kultúrkritikaként mindig valami — a jelenlévőhöz — mást; ezért áll tőle távol nemcsak a beletörődés, de az illúzió is. Az európai egység megvalósíthatóságának mámorába való belefelejtkezés helyett most arra kell rámutatni: a kérdés az, hogy centrum(ok) és perem(ek) egymásra ható mozgásában mennyire érvényesül a fejlettebb régió húzása, és mennyire lesznek befolyásoló erejűek a leszakadt régiók hosszú időre szóló új feszültségei? Továbbá: mennyire tanult a Nyugat 1918 és 1945 új válságokat elindító dekrétumainak bűneiből, mennyire hajlandó az Európa jövőjét meghatározó működéselveket nem kizárólag a saját rövid távú katonai-gazdasági biztonságának alárendelni? Mindez egyetlen kérdésben fut össze: mi helyettesítheti — helyettesítheti-e valami — azt a jobb esetben gazdasági-emberjogi, katasztrofális esetben fegyveres küzdelmet, amely a laza uniók kialakulását a históriában mindig megelőzte (nemcsak az európai históriákban, de az amerikai unió megszületésekor is)? (Az államszervezés mai paradoxona) A történelem emlékeztet arra is, hogy az államalakulásokhoz-újjáalakulásokhoz hozzátartoznak a kemény, a véres vezérlések, a kérlelhetetlen centralizációk. Mit kezdjünk ezzel a tanulsággal az ezredvég demokratikus szabadságjogokra, parlamentarizmusra alapozott Európájában? Pedig ennek a paradoxonnak a kifejlődése meg fogja határozni az új államszerveződések természetes ellentmondásainak oldódását vagy elmélyülését. Az már látható, hogy semmiképpen sem „tiszta”, hanem minden bizonnyal amorf, körül- határolhatatlan karakterű államalakzatok születnek meg, vagy születnek újjá, amelyekben (újra) egymásba játszanak a nyugati demokratikus alapelvek, össz- működések, a másikkal kötött, a toleranciára épülő megegyezések, illetve a keleties türelmetlenség, a tekintélyelvűség, a másság iránti bizalmatlanság, netán gyűlölködés. A Szent István-i államalapítás évfordulója, a Pápa idelátogatása is érintett néhány idevágó kérdést. Mintha ő is bizonytalan volna abban, hogy mit ajánljon a nyugatias érdekrendszerből, és milyen veszélyek elkerülésétől óvjon, amelyek a keleties államberendezkedéssel járhatnak. Azt mindenesetre tisztázta, hogy Szent István államalapító gyakorlatából ma nem a leszámolás követése a legjobb út a lélek, a szellem, a test ápolására. Elővettem István király intelmeit és jelenthetem, hogy honalapítónk eszméi között találtam néhányat, amelyek ma sem időszerűtlenek. „A türelmes királyok királykodnak, a türelmetlenek pedig zsarnokoskodnak... ha becsületet akarsz szerezni királyságodnak, szeresd az igazi ítéletet; ha hatalmadban akarod tartani a lelkedet, türelmes légy ... az egynyelvű és egyszokású ország gyenge és esendő. Ennélfogva megparancsolom neked, fiam, hogy a jövevényeket jóakaratúan gyá- molítsd és becsben tartsd, hogy nálad szívesebben tartózkodjanak, mintsem másutt lakjanak. Ha pedig le akarnád rombolni, amit építettem, vagy szétszórni, amit összegyűjtöttem, kétségkívül igen nagy kárt szenvedne országod.” Rögtön ideírok néhány ugyancsak kompetens gondolatot látképként a mára: „Itt mindenki kirekesztőleg gondolkozik. Az valami elképesztő, hogy ma milyen intoleranciával hirdetik a toleranciát. .. Nem lehet az emberi jogokkal élni, ha ezeket nem hordozza egy széles erkölcsi-etikai konszenzus; középpontba állítva az ember méltóságát. És meg kellene tanulni kölcsönösen tisztelni egymást. 94