Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sebestyén Mihály: A királynét megölni... - A Bánk bán és a történelmi tények
vagy udvari tisztségeket (királynéi udvarispán) viseltek. Az ismert résztvevők közül, a Kacsics nembeli Simon kivételével, mindegyiket valamilyen sérelem érte a merániak részéről, mindegyiknek volt oka a bosszúra”. Az összeesküvés az arisztokrácia szélesebb rétegeibe is elágazhatott, sajnos a többiek nevét nem ismerjük. Bánknak a drámából közismert személyes tragédiája a forrásokból — a hitelt érdemlő kútfőkből — nem igazolható. Hiszen, mint már említettük, nem tudjuk, ki volt, milyen volt Bánk bán vagy nádor felesége, s arról sem szólnak a források, hogy ármányos erőszaktétel áldozata lett volna. A már idézett marbachi (Elzász) monostor évkönyveiben, melyek 1187 és 1238 közötti időkről jegyezték föl az eseményeket, ez áll csupán: „Mondják, a gyilkosság egyetlen oka az volt, hogy a királyné bőkezűen adakozott a mindenfelől odasereglett németeknek ..stb. Viszont hiába keresnők benne az elcsábítási motívumot, az elzászi atyák erről mitsem tudnak. Más 13. századi krónikák szívesebben gyönyörködtetik olvasóikat János érsek kétértelmű üzenetével. A megejtés és férji bosszúállás ok-okozati összefüggése mint a királyné-gyilkosság indítéka először az 1268 körül szerkesztett osztrák rímes krónikában (Chronicon Metro- rythmicum) merül föl, tehát még IV. Béla életében. Marczali Henrik szerint „koránt sem lehet egészen elverni a Bánk és neje gyalázatára vonatkozó hagyományt. Ilyet nem koholnak, különösen nem Szent Erzsébet anyjáról, és az a tény, hogy először Ausztriában emlékeznek meg róla, éspedig egy fél évszázaddal a tett után, azt bizonyítja, hogy Magyar- országon sűrűn folyt erről a szóbeszéd”. A verses krónika szerint Berthold volt a csábító, a kalocsai érsek (!), és Gertrud epekedő bátyjának megszerezte Bánk hitvesét. A következő századokban aztán a legenda (szóbeszéd, regényes történet) megizmosodik, színes, gazdagfürtű virágokat hajt, Bonfini és nyomában Heltai Gáspár már csinos beszédet szerkeszt belőle a műfaj minden velejárójával egyetemben. Mügelni Henrik osztrák írnok, ki 1358 és 1361 között Nagy Lajos király udvarában időzik, szintén feljegyezte írott magyar források alapján a történetet, ám ő azt állítja, hogy „ezen Gertrúd királyné egy Bánk bán nevű országnagy feleségét kiszolgáltatá testvérének, a babembergi (bambergi) püspöknekf!), hogy erőszakot tegyen rajta. Midőn a főár értesült a dolog felől, agyonszúrá a királynét”. Nem kívánunk belemenni abba a vitába, mely Bánk bán megalázása körül folyik a történeti-filológiai irodalomban, a magunk részéről Kristó Gyulával egyezőleg elvetjük ennek hihetőségét. Véleményünket megtámogatjuk Dercsé- nyi Dezsőnek a Képes Krónika legutóbbi (1987) kiadásához írott kommentárjaival. Der- csényi és még korábban régi irodalmunk kutatója, Horváth János úgy látják, hogy Kálti Márk, a Képes Krónika írója, Róbert Károly (1308—1342) és Nagy Lajos (1342—1382) krónikása nem írhatta meg az igazságot Zách Felicián 1330-as visegrádi merényletéről, hiszen az a királyi hatalom érzékenységét sértette volna, a dinasztia becsületén ejtett volna makulát, ezért egész egyszerűen a Zách-féle bosszút és az azt követő véres leszámolást transzponálta, átültette egy századdal korábbi környezetbe. „Csak olymódon írhatta meg, hogy átvitte II. András korába, és Gertrudis meggyilkolásának indokaként meséli el Bánk bán feleségének, Melindának megejtését.” Térjünk azonban vissza az 1213-as esztendő szeptemberéhez. A mozgalom, mely Gertrúd és kegyeltjei ellen támadt, még egy követeléssel bővült a németellenesség mellett: a magyar főurak azt kívánták II. Andrástól, hogy a király koronáztassa meg hétéves fiacskáját, Bélát, vagyis élesszék fel megint a hatalmi többközpontúságot. Erről egy 1214-es levélből értesülünk, melyet a király a pápához intézett: „Arra is kérjük Atyaságodat, hogy minden összeesküvőt és hűtlenséget tervezőket, kik az országos egyenetlenségben ellenünk fiunkat még életünkben trónra akarják ültetni, kiközösíteni méltóztassék.” A kérés több mint furcsa András részéről, aki saját testvérével, Imrével, majd unokaöccsével, III. Lászlóval szemben a főurakéhoz hasonló trónigényekkel lépett föl néhány évvel korábban. András tehát hadat indított Halicsba, hogy Danyiilnak, ki tudja hányadszor, visszavívja a fejedelmi széket. Az országban tartózkodott még északkelet felé poroszkálva, midőn a ragyogó szeptembervégi idő vadászatra csábította az itthon maradott udvart. A királyi vadászaton Berthold úr és Gertrudis mellett jeles külhoni vendégek is vannak, köztük régi 41
