Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 11. szám - Sebestyén Mihály: A királynét megölni... - A Bánk bán és a történelmi tények
királylány kezét az ugyancsak kiskorú Thüringiai Lajos nevében. Szent Erzsébet legendája ily módon tudósít az örvendetes eseményről: „Mert a királyné (azaz Gertrud) hatalmas asszony volt, férfias gondoskodással vezette a birodalom (vagyis Magyarország) ügyeit és előkészített mindent leánya ellátására . . . Kisle- ánykáját aranyba, ezüstbe, selyembe pályázva, ezüst bölcsőben adta át nemes kísérőinek. Számos és különbnél-különb arany- és ezüstedényeket küldött vele, azonfelül igen drága ékszereket, gyűrűket, karpereceket, sokféle ruházattal, egy ezüst ládácskát fürdőnek, ágyneműt, vánkosokat, paplanokat selyemből — szinte fuldokol már a derék hagiográfus a felsorolás gyönyörétől —, sok bíbor- és selyemszövetet, számtalan más drága holmival. Ehhez még ezer márka ezüstöt tett — s most tessék figyelni a gondos anyára — és még többet ígért, ha megél. Nem is láttak Thüringiában soha annyi szépet és ékest, mint aminőket a királyné küldött leányával”. Tegyük hozzá: Szent István országában sem túl gyakran. Anyagiakra fordítva a szót: Gertrud és családja kiszipolyozta a kincstárat, ezért a király az adókat megemelte, ennek pedig egyenes következménye volt az elkeseredés növekedése. Már 1210-ben a főurak egy csoportja összeesküvést szőtt András ellen. A régi recepthez folyamodtak: trónkövetelőt szerettek volna fölléptetni a király ellen, III. Béla öccsének, Gézának Bizáncban élő leszármazottjaira gondoltak. Az összeesküvők levelet menesztettek a „görögökhöz”, de a követeket Spalatóban elfogták, s a főurakat, akikre sikerült a bűnösséget, az árulást rábizonyítani, jószágvesztéssel sújtották. A terv — egyelőre — dugába dőlt. Endrét, azaz II. Andrást, egyre jobban leköti az északkeleti határon, Halicsban kialakult tartós uralmi válság: védencét Danyiil Romanovicsot többször is elűzik trónjáról, s András mindannyiszor visszahelyezi (1211—1213) a gyermekfejedelmet, de a hadisikerek kérészé- letűeknek bizonyultak. Az expedíciókban a magyar arisztokrácia fegyverforgató színe-java részt vett. 1213 szeptemberében újra hadba indul a halicsi ügyek tisztázása végett. Az ország gondját nem a nádorra, Bánkra bízza, nem is az esztergomi érsekre, az ország első egyházi méltóságára, hanem .. . sógorára Bertholdra és a királynéra. Ezt a régi magyar famíliák (kiknek nemesi öntudata, büszke ősiségtudata ekkor szilárdult ideológiává, ekkortájt íratják meg Magister P-vel az első magyar regényt, az Anonymus-féle Gesta Hungaroru- mot, a honfoglalás fikcióra épülő történetét), szóval a közjogi méltóságok ezt a döntést — az ország kormányzatának idegen kézre adását, akár ideiglenesen is — pofoncsapásként értelmezik, élik meg. Ekkor lépnek másodszor is színre az elégületlenek abban az összeesküvésben, amelyet a történelem Bánk bán nevével kapcsolt össze. Lássuk hát a résztvevők „személyi lapját”. Bármely vizsgálóbíró is ezt tenné a helyünkben. A „címszereplő” Bánk, akit a krónika Bor-Kalán nembelinek mond, 1199-ben tűnik fel az iratokban, mint Abaúj vármegye ispánja, mely hivatalában még hét esztendő múltán is megtaláljuk. 1208—09-ben ő a horvát-szlavón bán, a király tartományi helytartója. Helye az országos főméltóságok között van, ám mint láttuk, 1209-ben ezt a tisztét át kellett engednie az „ország javaiból legelő” idegennek, Bertholdnak. Nem egészen két esztendőre visszasüllyesztik a megyei ispánok sorába (Bihar vm. élén áll). 1211-től a következő év elejéig Gertrud közvetlen közelében él(het), ő lesz ugyanis a királyné udvarbírája, s közben továbbra is Bihar megyei ispán. Innen karrierje még feljebb ível, ugyanis nádorrá teszik és rábízzák az ország egyik legfontosabb megyéjét, Pozsonyt is. Az összeesküvés és királynégyilkosság pillanatában tehát jogszerűen a király helyettese, távollétében pedig személynöke. 1213-ban idősebb ember lehetett, ui. veje is van, Simon, aki szintén részese az összeesküvésnek. Bánk tehát egy felnőttkorú leány apja. Feleségének kiléte — neve, életkora, származása — nem ismeretes; 1213-ban mindenesetre, amennyiben Bánk Simon nevű vejének anyósa, nem lehetett túlságosan fiatalka, s kötve hihető, hogy valamelyik meráni rokon férfias kívánságát felkeltette volna, hacsak nem Bánk második vagy harmadik feleségéről szól a fáma. A kortárstörténeti források azonban némák, hallgatnak Bánk 39
