Forrás, 1991 (23. évfolyam, 1-12. szám)
1991 / 10. szám - Katona Imre: Népek, vallások és a társadalmi fejlődés (Vázlatos körkép Földünkről és a Kárpát-medencéről)
megtörténni. A közhittel ellentétben, e térség vallási szempontból sem volt soha egységes: már a kereszténységre való áttéréskor másodrendű szerepkörben ugyan, de jelen volt a bizánci ortodoxia, mely all. század közepi Róma és Bizánc közötti szakadás után is nyomokban fennmaradt egészen a 12. századig. Ha nem is a magyarság körében, de a 13. századtól beszivárgó románok nemzeti egyházaként, a bevándorlás tömegesedésének arányában épült ki újra; hasonló volt a helyzet a hazai ruszinokkal és valamivel később, több hullámban érkezett szerbekkel is. Az ortodoxia azonban e fejletlenebb, nemességgel és polgársággal nem vagy alig rendelkező, földművelő, pásztorkodó, katonáskodó nemzetiségek etnikus vallása maradt, (a török hódoltság alatt volt egy kevés ortodox magyar is, és ma újra van, a főként friss asszimilált) az egyház pótolta az államot, a papság pedig a nemességet, polgárságot, értelmiséget; fennmaradásukért és később nemzeti szabadságukért vívott harcokban, a magyarellenességben is a nem éppen művelt ortodox papság vitte a vezető szerepet. Nem Nyugatról táplálkoztak, mint a katolikusok és a protestánsok, hanem Keletről; sőt, a mai hazai ortodoxok jelenleg is a moszkvai pátriárka alá tartoznak! A korai katolikus ellenreformáció jelentős ukrán, ruszin és román tömeget hódított el, kapcsolt be a nyugatiasabb vérkeringésbe, de az átmeneti típusú görögkatolikus vallás világviszonylatban éppoly elszigetelt és etnikus jellegű, mint az unitárius és részben a kálvinista is. Ám 1945 után a görögkatolikus vallást a szovjet és ezt követően a román állam is egyetlen tollvonással megszüntette, vagyis a fejlődés nyugatiasabb útjáról visszaterelte a tömegeket a lassúbb és több zökkenővel járó keletire, egyszerre érvelve nemzetközi és nemzeti érdekekkel, ideológiai meggondolásokkal. Az előzőkből azonban önként következik, hogy általános európai és egyben különös magyar érdek is lenne ennek az átmeneti vallásnak tömeges megerősödése. Úgy tűnik, hogy a vallásszabadság ürügyén a vallási megosztást tudatosan elősegítő korábbi államhatalom is hozzájárult a régebbi nevükön szekták, újabb elnevezéssel szabad kisegyházak felélénküléséhez. E mozgalom kétségkívül alulról indult, és időben meg is előzte a nagyobb felekezetek újjáéledését. Demokratikusabb, népibb és önkéntesebb, valamint tudatosabb jellegük semmiképpen nem tagadható, sőt buzgóságuk is nagyobb, és a többi hívőnél komolyabb erkölcsi tartalékokkal rendelkeznek, s a mindennapi életben való megvalósítás terén is ők vezetnek. Ahol az állam megszüntette vagy szétzilálta a korábbi különféle — főként katolikus — vallásos társulásokat, most azok is felélénkültek, hitéletük nagyon hasonló a szabad kisegyházakéhoz. Ez utóbbiak mintegy tucatnyi feleke- zetet alkotnak, de e népesebb hívőseregek sem érik el a 100 000 főt; a korábbi állammal kötött egyezségek sem vallanak valami nagy ellenzékiségre, (egyesek Isten rendelésének tekintették a szocializmust) így a buzgalom és a tömegesség nem találkozik össze. Hiába minden nagyobb felekezetnél tapasztalható közömbösödés, vallástól, hitoktatástól, templomlátogatástól való mind tömegesebb tartózkodás, a megmaradt hívők lélekszáma összehasonlíthatatlanul felülmúlja a szabad és új kisegyházakét. Továbbra is a legragaszkodób- bak a katolikusok, tehát ez ma sem csak a gazdagabbak vagy a szegényebbek tipikus vallása. Egyébként a legutóbbi évekig a régi egyházak hívei zömmel az idősebbek, a betegek s főként a falusiak köréből kerültek ki, ma már erőteljes ifjúsági, városi és értelmiségi érdeklődés is mutatkozik. E fokozott figyelem szerencsére nem jár türelmetlenséggel. Nemcsak etnikai, hanem vallási alapunk is megvan tehát az ökumenizinusra, az integrációra és a türelemre, mely a Nyugathoz való felzárkózás legfőbb tudati feltétele. 87
