Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 10. szám - Charles Baudelaire: Az albatrosz, Megfelelések, Egy dög (versek - Tornai József forditásai)

Vannak üde gyerekhúst idéző illatok, oboa-szelídek, zöldek, mint a síkság;

— és diadalmasak, romlottak, gazdagok,

kitárják elibénk a végtelen lét titkát, mint az ámbra, pézsma, tömjén és benzoé, és zeng a mámor: a testé és léleké.

Egy dög

(Une Charogne)

Emlékszel, kedvesem, mit láttunk ma az áldón sugárzó nyári reggelen?

Az ösvényfordulón, kavicsos virágágyon egy dög, afféle főr telem,

a lába ég felé, mint céda nöcske szokta, míg mérget izzadt s rohadást, tárta ki cinikus és nem törődöm módra párolgásokkal telt hasát.

Úgy tűzött le a nap az iszonyú szemétre, hogy szinte elégesse ott, így kapja vissza száz darabban a Természet, ami egynek alkottatott.

A nyári ég szeme, mint kinyíló világra a büszke hullára meredt, a bűz olyan erős volt a fű fölött szállva: ájulástól féltettelek.

A püffedt has körül legyek szálltak dönögve s lárvák osztaga feketén, mint sűrű folyadék, ömlött végig belőle az eleven rongy szövetén.

S mindez éledt-apadt, mint tengeren a hullám, gyöngyözött, szökellt, szétesett, és addig vándorolt a püffedés a hullán, míg sokszoros életre kelt.

S ez a világ le-föl táncolt furcsa zenére, ahogy a szél habot szalaszt vagy mint a gabona, amit szitába téve, ütemesen ráz a paraszt.