Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 1. szám - Katona Imre: A magyar ősfolklór és keleti párhuzamai

Ezek az átadók-közvetítők ugyanis — arab hatás­ra — a 7. századtól egyre inkább mellőzték az alakos, előnyben részesítették viszont a növényi ábrákat, köztük az ekkor már középpontba állí­tott világfát. Mivel az ősmagyarokat a mohame­dán vallás dogmái nem zavarták, körükben meg­maradtak az alakos ábrázolások, de feltűntek a növényi omamensek is. Egyik legszebb példája a késő avar vagy honfoglaláskori nagyszentmik- lósi kincslelet, mely nem véletlenül került éppen hazánkban, közelebbről a keleti országfélen (Aj­tony „birodalmában”) elő. Őseink véretekkel és lemezekkel a tarsolyfede­leket, fegyvereket és egyéb tárgyaikat díszítették, de a párták és az övék is hasonló díszítményekkel fejezték ki a rangot, társadalmi-családi állapotot. A közép-ázsiai (szogd) és a szasszanida (iráni- kaukázusi, közelebbről alán) stílus az ősmagyar­ság körében ötvöződött, és törzsszövetségünk önállósodásával párhuzamosan virágzott ki, mintegy közbülső helyet foglalt el. Amikor Ke- let-Európából a Kárpát-medencébe költöztünk, a régészeti leletek tanúsága szerint, ott szinte elsorvadt az ötvösművészet, hazánkban viszont felvirágzott. A 10. századi magyar ötvösség már erős befolyással volt a korabeli viking művészet­re, és az egész középkor folyamán is európai élvonalban tudott maradni. Eredmények —feladatok Őstörténetünk záró szakaszáról egyre több hite­les adattal rendelkezünk, egész korabeli művelt­ségünk kezd kirajzolódni. Szintje jóval megha­ladta a finnugor-ugor korit, hiszen szorosabban kötődött a korabeli közép-ázsiai és a közel-keleti civilizációkhoz. A közvetítő szerepet előbb az iráni, majd a török népek töltötték be. Ez utóbbi­ak hatására az ősmagyarság — nyelvét megtartva — szinte eltörökösödött, és mint ilyen, törzsszö­vetségi rendszert kiépítve költözött a Kárpát­medencébe. A hunok és az avarok államalapítási kísérlete után csak a magyarságnak sikerült tar­tós, központi hatalmat kiépíteni. Múltjából semmi lényegeset nem feledett el, befogadta az újat is: Európa története a magyaro­ké nélkül és viszont sem érthető. Az őstörténet honfoglalás előtti szakasza finn­ugor nyelvi kutatásokkal csak szűk szeletében fogható át, egyre sürgetőbb feladat a turkológia mind szélesebb körű felzárkóztatása. Nyelv és műveltség, nyelv és testalkat egymás feltételei, de sohasem azonosak. A mi esetünkben a hang­súlyt át kell tennünk törökös vonásaink behatóbb elemzésére. Ez az eltolódás éppúgy nem jelent szembenállást, mint ahogyan népünk egésze is szintetizálta a finnugor, a török és európai örök­séget is. A felhasznált fontosabb, összefoglaló jellegű szakirodalom: 1. Bartha Antal: A IX—X. századi magyar tár­sadalom. Bp. 1973. 2. Bartha Antal—Czeglédy Károly—Róna-Tas András (szerk.): Magyar őstörténeti tanulmá­nyok. Bp. 1977. 3. Erdélyi István: A magyar honfoglalás és előz­ményei, Bp. 1986. 4. Hajdú Péter—Kristó Gyula—Róna-Tas And­rás (szerk.): Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. Bp. 1976. 5. Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp. 1986. 6. Ortutay Gyula (szerk.): A magyar folklór. Bp. 1979. 7. Vargyas Lajos: Keleti hagyomány — nyugati kultúra. Bp. 1984. 8. Vargyas Lajos: A magyar népzene honfoglalás előtti rétegei. Forrás 1983/7. 81

Next

/
Oldalképek
Tartalom