Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Katona Imre: A magyar ősfolklór és keleti párhuzamai
Ezek az átadók-közvetítők ugyanis — arab hatásra — a 7. századtól egyre inkább mellőzték az alakos, előnyben részesítették viszont a növényi ábrákat, köztük az ekkor már középpontba állított világfát. Mivel az ősmagyarokat a mohamedán vallás dogmái nem zavarták, körükben megmaradtak az alakos ábrázolások, de feltűntek a növényi omamensek is. Egyik legszebb példája a késő avar vagy honfoglaláskori nagyszentmik- lósi kincslelet, mely nem véletlenül került éppen hazánkban, közelebbről a keleti országfélen (Ajtony „birodalmában”) elő. Őseink véretekkel és lemezekkel a tarsolyfedeleket, fegyvereket és egyéb tárgyaikat díszítették, de a párták és az övék is hasonló díszítményekkel fejezték ki a rangot, társadalmi-családi állapotot. A közép-ázsiai (szogd) és a szasszanida (iráni- kaukázusi, közelebbről alán) stílus az ősmagyarság körében ötvöződött, és törzsszövetségünk önállósodásával párhuzamosan virágzott ki, mintegy közbülső helyet foglalt el. Amikor Ke- let-Európából a Kárpát-medencébe költöztünk, a régészeti leletek tanúsága szerint, ott szinte elsorvadt az ötvösművészet, hazánkban viszont felvirágzott. A 10. századi magyar ötvösség már erős befolyással volt a korabeli viking művészetre, és az egész középkor folyamán is európai élvonalban tudott maradni. Eredmények —feladatok Őstörténetünk záró szakaszáról egyre több hiteles adattal rendelkezünk, egész korabeli műveltségünk kezd kirajzolódni. Szintje jóval meghaladta a finnugor-ugor korit, hiszen szorosabban kötődött a korabeli közép-ázsiai és a közel-keleti civilizációkhoz. A közvetítő szerepet előbb az iráni, majd a török népek töltötték be. Ez utóbbiak hatására az ősmagyarság — nyelvét megtartva — szinte eltörökösödött, és mint ilyen, törzsszövetségi rendszert kiépítve költözött a Kárpátmedencébe. A hunok és az avarok államalapítási kísérlete után csak a magyarságnak sikerült tartós, központi hatalmat kiépíteni. Múltjából semmi lényegeset nem feledett el, befogadta az újat is: Európa története a magyaroké nélkül és viszont sem érthető. Az őstörténet honfoglalás előtti szakasza finnugor nyelvi kutatásokkal csak szűk szeletében fogható át, egyre sürgetőbb feladat a turkológia mind szélesebb körű felzárkóztatása. Nyelv és műveltség, nyelv és testalkat egymás feltételei, de sohasem azonosak. A mi esetünkben a hangsúlyt át kell tennünk törökös vonásaink behatóbb elemzésére. Ez az eltolódás éppúgy nem jelent szembenállást, mint ahogyan népünk egésze is szintetizálta a finnugor, a török és európai örökséget is. A felhasznált fontosabb, összefoglaló jellegű szakirodalom: 1. Bartha Antal: A IX—X. századi magyar társadalom. Bp. 1973. 2. Bartha Antal—Czeglédy Károly—Róna-Tas András (szerk.): Magyar őstörténeti tanulmányok. Bp. 1977. 3. Erdélyi István: A magyar honfoglalás és előzményei, Bp. 1986. 4. Hajdú Péter—Kristó Gyula—Róna-Tas András (szerk.): Bevezetés a magyar őstörténet kutatásának forrásaiba. Bp. 1976. 5. Ligeti Lajos: A magyar nyelv török kapcsolatai a honfoglalás előtt és az Árpád-korban. Bp. 1986. 6. Ortutay Gyula (szerk.): A magyar folklór. Bp. 1979. 7. Vargyas Lajos: Keleti hagyomány — nyugati kultúra. Bp. 1984. 8. Vargyas Lajos: A magyar népzene honfoglalás előtti rétegei. Forrás 1983/7. 81