Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Tornai József: Baudelaire, az európai, a túlságosan is európai
Sőt, ezek a fogalmak kulcsszavakként is hangsúlyozzák fölfogásának irányát. Ha tehát a fordításban nem vigyázunk arra, hogy a lelkifurdalás (remords), az örvény (gouffre), a szorongás, (l’angoisse), a végtelen (Pinfini), és legfőképp a rossz (le mai) az eredetinek megfelelően jelenjen meg, Baudelaire világa vallja kárát. Értékében talán nem lesz kevesebb, hiszen verseinek esztétikai, költői súlya nem csökken egy inkább hangulati átültetésben, jelentése azonban mindenképpen hiányos lesz. Sőt, torz is, mert Baudelaire a rossz esztétikájának teoretikusa és megvalósítója. Hogyan jutott el ehhez az esztétikához? A nyomok a modern szimbolizmus kialakulásához vezetnek. De előbb tisztáznunk kell, hogy annak gyökerei a középkori keresztény teológia univerzalizmusában tenyésztek. Az egyház akkor azt tanította, hogy minden teremtett dolog, kicsi és nagy: a csillagos égbolt vagy egy apró énekes madár a teremtő képét hordozza magán. Még visszább is mehetünk: már az emberi történelem ősidejében megtaláljuk azt a hitet, hiedelmet, hogy a látható világ nem egyéb, mint valami láthatatlan birodalomnak a visszfénye, s hogy az embernek kötelessége a teremtett világ dolgainak jelképei közt megkülönböztetnie a jó és a rossz természetfölötti erőit. A platoni idea-tan szerint a megfelelések (korrespondanciák) egész hálója feszül az érzéki és az észbeli (intelligibilis) dolgok, azaz az ideák világa között. Platón Timaiosz-ában már a makrokozmosz és mikrokozmosz összefüggéseit rendszerezi, eljutva az atom elképzeléséig is. A gondolat áthatja a sztoikus és a neoplatonikus tanokat is, míg az évezredeken átnyúló okkultista hagyományokig elér. Ezeknek a tanításoknak visszhangjaként írja Szent Pál a hellénizmus ihletében egyik rómaiakhoz intézett levelében: „Isten láthatatlan tökéletessége, hatalma és istensége vált láthatóvá a világ megteremtésével, vagyis azzal az ismerettel, amit teremtményei nyújtanak számunkra.” Az egyházatyák továbbfejlesztik, átformálják ezt a gondolatot, és már arra ösztönzik az embert, hogy a teremtés minden jelenségében a Teremtő képét keressék. Szent Bonaventura szerint olyan világban élünk, melyben minden dolog az Istenről beszél, tehát arra késztet, hogy felé forduljunk. És ha egész életünk nem egyéb, mint Istenhez vezető zarándoklat, az érzéki világ az az út, melyen hozzá jutunk. A lények rejtett jeleket hordoznak, de a hit segítségével és alaposabb vizsgálat révén az ész megfejtheti a mindig különböző, de egyetlen írást, az egyetlen nevet: Istenét. Dante Isteni színjátéka kozmikus méretű szintetizálása a világ e jelképes értelmezésének. Térben a katedrálisokban találta meg a középkor azt a formát, amely ezt a szimbólumot teológiájává teszi. így érte meg a reneszánszt. Közben a hasonló elmélet, a mikro- és makrovilág közti összeköttetésé, válik a zsidó kabbalisztika és az alchimia alapjává. A felvilágosodás sodrában már nagy hullámot ver, Swedenborg könyveiből megismeri Baudelaire is. így lesz sokféleképpen ható eszméje a romantikának. A vallásos gondolat átalakul esztétikai alapelvvé. Mallarménál és Valérynál majd tökéletesen világivá vedlik át, de Baudelaire számára még misztika is. Meglepő misztika. Baudelaire a teremtett világ dolgaiban nem Isten, hanem az ördög, a Sátán képét látja. A részben janzenista, Joseph de Maistre-t és Pascalt követő költő ilyenformán egy negatív teológia és etika makacs híve lesz. Talán áldozata is? Ha az ebből a szempontból döntő jelentőségű verset, A gyógyíthatatlan-t veszem kiindulópontnak, azt kell mondanom: drámai hőse. Mert attól a pillanattól kezdve, hogy belátja egy egész sor példa nyomán, amely- mind kép, jel s egyre kiabál, hogy a sorsod gyógyíthatatlan s az ördög minden pillanatban jól csinálja, amit csinál. 43
