Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 10. szám - Tolnai Ottó: Új Tolnai lexikon (irodalmi forgatókönyv)
The rosy crucifixion oTTo °TT° otto oTTo 44 éves vagyok, éveim száma, mint egyik kritikus barátom irta válogatott verseimet, a Vidéki Orfeuszt recenzálva: két kis szék. Ehhez csak annyit tennék hozzá: igen, két kis szék, és én közöttük a földön. A két kis szék közé zuhanva megütöttem a földet, a föld megütött engem, mint ahogyan a lehulló gyümölcs üti meg a földet, mint ahogyan a föld üti meg durván a lehulló gyümölcsöt. Tehát most ott/ itt a gyümölcs a földön: vagy megeszik vagy megrothad. Kanizsán születtem, a Tisza melletti kisvárosban. A Tisza lassú, langyos alföldi folyó. Ám nevezik Petőfi folyójának is, aki felettébb patetizálta e szegény folyócskát, felgyorsította, már a XIX. században a revolt, a revolúció duzzasztógátjait, turbináit szerelte rá. Különben Einstein is nézte titeli rokonainál járva a folyó szemérmes paráználkodását a Dunával. A Tisza virágzó folyó: innen tehát a kérészélet, a tiszavirágélet. Nem véletlen tehát, hogy Tolnay Klári filmjei közül éppen a Tiszavirág címűt sajátítottam ki, hiszen a költőt efféle állatvirágszerű pillanatnyi lénynek képzeltem el már gyermekkoromban is, akinek az élete csupán egy didergő nászrepülés csupán — didergés ... A Tisza-fenék még mindig, legalábbis a gyerekek tudatában, képzeletében, mamutcsontokat és királykoporsókat rejt, görget. Különös, hogy éppen e semmis folyócskába temetkeztek a mamutok és a királyok! Ám akárha az ő lelkűk virágzott volna nekünk gyermekkorunkban. Semmis kis városkák a semmis kis folyó mellett. És mégsem, hiszen az egyik ilyen városka: Mohol például, Moholy-Nagy Lászlónak köszönve, itt sem hangzik idegenül, sőt. Apám kereskedő és vadász, anyám háztartásbeli. 23. Baránszky László verseskötetének címlapja. 24. Részlet a Selyemzsinór című napló töltőtollammal foglalkozó fejezetéből. A selyemzsinór November 24. (csütörtök) Történt valami változás, kérdi arcomba hajolva barátom. Semmi, csak egy kicsit jobban szorítom a toliam, kicsit erősebben kapaszkodom belé, mint ahogy az utolsó szalmaszálba kapaszkodik a fuldokló. Tollal írsz, kérdi ironikusan, mutasd, miféle tollal?! Megmutatom neki. A toliam. Mármint, hogy milyen tollal is ékeskedem én. És már bele is feledkezem a mesébe — toliam történetének mesélésébe. New Yorkban vettem, 85 telén, amikor a decemberi tavasz hirtelen istentelen télre váltott, ott, közvetlenül a Metropolitan mellett. Hiperrealista szerb festőbarátommal beszéltem meg ott, a Metropolitan előtt találkát, ám korábban érkeztem, és az istentelen tél elől be kellett húzódnom valahová. Mi sem természetesebb, hogy menedékül egy papírkereskedést választottam. Ez a barátom festette azokat a sárga amerikai ceruzákat, végükön a clitorisillatú radírral. . . Igen, mondta barátom, a leleplezés némi szándékát sem nélkülözve, New York-i nap11
