Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Surányi Dezső: Virágok, virágénekek és a virágnyelv
és a búza Jézus Krisztus szimbóluma, a meghívás ebből érthető is (Fettich Nándor: A Júlia szép leány-balladáról. Ethnographia 1959. 61—76. o.). Természetesen lehetne folytatni a példák sorát, de a kötetnyi válogatásban bőségesen találhatunk hasonlókat. A virágénekek sommázatát jelenti Gerézdi véleménye. „Ennyi, ennyi az egész, amit Balassi előtt szerelmi énekköltészetünkből össze tudunk kaparni. Néhány csonk, néhány törmelék, de e csonkok, e törmelékek egy elveszett, gazdag, többrétegű szerelmi énekköltészetről vallanak. Arról a költészetről, amely a magyar késő középkor és a XVI. század első fele szerelmes poétáinak szívéből fakadt, s amelyből már a XVI. század második felében nagy költészet bomlik virágba: Balassi Bálint szerelmi lírája.” (i. m. 303. o.). Költészete valóban fordulópont a magyar szerelmi költészetben, a virágmetafórák irodalmunkban a halála utáni időben szaporodtak meg, a virágszimbolika így válik a virágének őstulajdonává (Kardos, i. m. 240—242. o.). * * * Mint az előbbi példák igazolják, a virágének a XVI. század folyamán általánossá, kedvelt- té, de egyben elátkozottá is vált az egyházak képviselői szemében. A főbb nézeteket érdemes megismerni, hisz érdekes dokumentumai a virágszimbolika fejlődéstörténetének. Sylvester János az 1541-es bibliafordítás előszavában a következőket írja: „Az ilyen beszédvei tele a Szentírás, melyhez hozzá kell szokni annak, az ki azt olvassa. Könnyű kediglen hozzászokni az hű népünknek, mert nem idegen ennek az illyen beszídnek neme. II ilyen beszídvel naponkid való szólásában. II ínekekben, kiváltképpen az virágínekekben, mellyekben csudálhatja minden nip a magyar nípnek elmíjinek éles voltát az lelisben, melly nem egyéb, hanem magyar poézis. Mikoron illyen felsiges dologban, illyen alávaló píldával ilek, az ganéjban aranyt keresek, nem azon vagyok, hogy a hóságot dicsírjem. Nem dicsírem az mirűl az illyen énekek vadnak, dicsírem az beszidnek nemesen való szerzísit.” Óvatos hangú, szelíd állásfoglalás, bár ebből az virágének műfaji és tartalmi kérdései csak általánosságban ismerhetők meg. Melius Juhász Péter (1561) egészen tartózkodó, sőt már kifejezetten ellenséges hangon ír a virágénekekről, a Kolosszabeliekhez írott Pál apostol-levél parafrázisában. „Itt megtiltja Pál a parázna, hívséges, csúf és trágár beszédet, virágénekeket, lator dúdolást, úgy mint ezek: Péter férjem etc. Az zöldvári éneket. Az aggnönek s az agebnek, annak mind eggy ára etc. Hajdúhoz illendő éktelen beszédet megtilt, valamit épület nélkül szólsz.” A 80-as években — és ez bizonyára kapcsolatban van Balassi legtermékenyebb költői korszakával is — a virágénekek elleni protestáns prédikátori és katolikus lelkipásztori támadások, replikák erőssége megnövekedett. Bornemissza Péter (1584) így elmélkedik: „Immár csak mind hazugságnak hallgatására és hívságos mulatságára vágyódnak mindenek fülei, tisztátalan és fajtalan beszédnek hallgatására, trágár és peniszes (sic!) csúfságra, bába-beszédre, álnokul költött fabulákra, Kristályfia Miklósrúl, poéták óriásirúl, Apollo- niusról és egyéb hívságról; virág- és szerelemének hallgatására, lant-síp-dob, trombitaszóbeli hujja-hujjára és teményezer csácsogásokra.” Szabó T. Attila (Haja, haja virágom. 1969, Bukarest) a virágénekekkel foglalkozó kitűnő művének előszavában egy fontos kordokumentumot ad közre, amely Kolozsvárott került elő. A levéltári anyag címe: „Vizsgálat Székely Ferenc polgár megesett leányanya ügyében”, amely 1585-re datálódik. Vékony Istvánné, Márta asszony vallomása a leányra nézve terhelő adatokat nyújtott a bíróságnak: „. .. késő estve... valami legénkék vadnak egy másik leánnál... ott vala az Székely Ferenc leánya is, és hát virágéneket mondnak... virágénekeket (ti. mond vala) az leány és pohárt tört vala... Sok legénnyel volt a leánykának dolga és ronda beszédi...” Telegdi Miklós (1583) a fenti részletből is érthető, hogy valójában mit jelentett a virágénekek kántálása; így az a lelkiismeret vizsgálat tárgya volt, a gyónás része is: „Ének- lettél-e, avagy hallgattál-e virágénekeket, melyben a testi szerelemről és buja dolgokról volt emlékezet?” Csatlakozik az elutasító állásponthoz Tolnai Decsi Gábor (1584), sőt még 73
