Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 9. szám - Novák László: Népművészet az Alföldön

nek a helyi közösségben, kapcsolatrendszerekben meghatározott jelentése, kötődése van. Az ügyes kezű parasztember, pásztor, cseléd, parasztpolgár számos szükségleti tárgyát maga alkotta meg. Egy-egy gazdaságban szükség volt vesszőből kötött kosarakra, kasokra, különböző famunkákra, mint pl. az eke alkatrészei, marokszedők, kévekötő fák. A háztartásokban is nélkülözhetetlenek voltak a sótartók, fakanalak, gyékényből font kenyértartók, tojástartók. Ezek egy része kereskedelmi úton került a háztartásba, többségük azonban helyben született, egy-egy ügyes kezű ember alkotta meg őket, igényes, szép esztétikai formával, s gondot fordítva a faragásukra, vésésükre, díszítésükre is. Ezt igazolják az Alföld szerte ismert (nemcsak a hortobágyi, bugaci pusztaság pásztorai körében) díszes faragású kásakavaró, de a bicskatartók, borotvatokok, vagy a kévekötőfák, favillák stb.

Az esztétikus megjelenés, szép forma mellett a díszítettség is számottevő, különösen a személyes emocionális vonatkozású tárgyak esetében. Mint a kelengyés láda, úgy a fonás eszköze a guzsaly, a mángorló, ornamens motívumrendszere is meghatározott szimbólum- rendszer. A különböző díszítőelemek nem csupán a tárgy díszítésnek fokozottságát kívánják bemutatni, hanem kifejezni is egyben az alkotójának érzelmét, vonzalmát: szerelmi ajándékok. A mángorlók, guzsalyok meghatározott köre kifejezett szexuális mondanivalóval bír. Az Alföldön előbukkanó, s legrégibb keletkezésű ilyen tárgyak szép számmal maradtak fönn Nagykőrösön, a XIX. század első feléből. Ezek díszítettsége sokban hasonló az egy évszázaddal később készült peremvidéki tárgyakéval. A guzsalyok, mángorlók, de még a borotvatokok, s egyes eszközök, mint a citera is, legfontosabb díszítő elemei között találjuk a szív, tulipán, szilvamag, kígyó, s inda motívumokat. A guzsalyok talpára előszeretettel faragták a legények a férfit, illetve a falloszt szimbolizáló szív-szilvamag motívumot. A nő szimbóluma a tulipán. Gyakori a szív-tulipán (férfi-nő) motívum összekapcsolódása, amely a szerelmi állapot egyértelmű kifejezése, s egyben a család szimbóluma is. Ezt bizonyítja az az egyedülálló értékes mángorló is, amely Nagykőrösön készült 1827-ben: kígyó-szív-tulipán, abból három irányban kiágazó inda—a két szélső inda levelén ülő madárka—a középső inda tovább ágazása.28

Az individuális népművészet sajátos részét alkotják a fejfák. Az Alföld nagyobb részét alkotó protestáns vidékeken jellemző a sírba állított fejfa. Az Alföld ÉK-i részén, Szatmár- csekén találjuk az ún. csónak alakú fejfákat, amelyek formakincse a magyar őstörténettel is kapcsolatba hozható: antropomorfok (fektetve csónak alakot, állítva az ember arcát sejteti), s egyes finnugor népek temetkezési szokásaihoz kapcsolhatók. Néhány kivételtől eltekintve (Püspökladány, Nádudvar) ennek az antropomorf fejfa típusnak az igen egyszerű változatait találjuk meg Tiszántúl-szerte. A Duna—Tisza fejfa kincse rendkívül gazdag, hasonló a peremvidékeken, mint Kalotaszegen, Székelyföldön ismert fejfakultúrával. Az archaikusabb réteget itt a gombos, gombfák képviselik (Szentes, Abony, Tószeg, Veszeny, Nagykőrös, Tass, Cegléd, Dömsöd, Ócsa, Monor), az antropomorfia egy módosulását, míg a gazdagon díszített (tulipán, csillag, gomb, virágtartó stb. motívumokkal) fejfák sokasága is a Duna—Tisza közén, mint az újabb stílus képviselői találhatók meg (Alberti, Irsa, Pilis, Alsónémedi, Áporka, Majosháza, Izsák, Fülöpszállás stb.).29

A fej faállítás szokása szorosan kapcsolódik a középkori temetkezési ceremóniához (vitézi temetés), azonban a fejfák megjelenése csupán a XVIII. század elejére tehető, s döntően elősegítette elterjedésüket az 1782-ben kibocsátott Edictum Tolerantiae. Konkrét tárgyi létük a koporsóvivő fák sírba szúrásával magyarázható, akárcsak az Alföld szerte általánosan ismert lábfák (lábhoz szúrt koporsóvivő farudak) jelensége. A fejfák díszítettség egyben tükrözője a népművészeti stílusfejlődésnek is: az egyszerű, faragatlan fatörzstől, az egyszerű faragású fejfákon át az emberalakú, s gombosfákig, amelyek a XIX. század eleji klasszicista művészeti hatását tükrözik, s a díszes cifrafejfákig, amelyek a XIX század második felének népművészeti virágzásának hatását fejezi ki.30

3. Összegzésképpen hangsúlyoznunk szükséges, hogy az Alföld, kisebb falvak, s a nagyobb, tekintélyesebb, gazdag mezővárosok népművészete nem szegényes, sőt gazdagnak tekinthető: csupán időbeli fáziseltolódásban, főként a viselet vonatkozásában tér el a zártabb, hagyományőrzőbb peremvidékek népművészeti kultúrájától.

56