Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 9. szám - Szilágyi Domokos: a metafizikus költő - Cs. Gyi- mesi Évával beszélget Szakolczay Lajos
— A pálya csúcsáról nézve az első kötet — zsenge volt. Talán a Szerelmek tánca az a könyv — noha abban is volt jó pár vers, amely később nem került az életmű középpontjába —, amely tágabb határt nyitott Szilágyi Domokos előtt, gondolok itt a Bartók Amerikában című poéma egyik változatára. Ez az 1965-ös kötet volt az, amelyben ö már teljesen a Szilágyi Domokos-i verset irta? — Én ezt a kötetet inkább átmenetnek tartom. Egyedüli jele annak, hogy Szilágyi Domokos itt egy sajátos világlátást kezd kialakítani. Kezd eltávolodni az első kötet eszményeitől. Ennek a Bartók Amerikában a világosan megfogható dokumentuma. Persze, a vers jóval több annál, hogy csupán dokumentumnak nevezhessük, de a Szerelmek tálcában még csak az eresztékek ropognak. A világ — amit magának felépített, és amelyikben a lényeg az, hogy ő hasznos része egy célszerűen felépített világnak (tehát a harmonikus, racionalista felfogás ebben a kötetben uralkodik) — még nem omlott össze. De pontosan a kételyektől lesz ez a kötet izgalmasabb, érdekesebb, mint az előző. Könyvemben a Szerelmek ráncával egy olyan fejezetben foglalkozom, ami A kételyek hajnalán címet viseli. A kételyek hajnalán, amikor rádöbben a szabadságra mint lényegre, és amikor egyszerűen ez a szabadság le akarja magáról dobni a célszerűségnek a béklyóit. Amikor az öncélú játék fölszabadul belőle. Amikor nem hagyja magát a determinizmusnak alárendelni. A Szerelmek táncában észlelhető a költő szabadulási ösztöne, ahogyan ki akar tömi az evolucionista és determinista világlátás börtönéből... — E kötet legkiválóbb darabjában, a Bartók Amerikában című versben (mondhatjuk versszimfóniának) akárcsak egy nagy zenekar, több hang, több szólam egymás mellett szólal meg. Ez a vers nemcsak A láz enciklopédiája és a Búcsú a trópusoktól nagy verseinek az előfutára, hanem egy komplexebb látásmódnak is megalapozója. — Valóban, ez nemcsak látásmód, hanem stílus is. Az a formai összetettség, amely a Bartók Amerikában jellemzője, modellálja versszerűen azokat a kételyeket, amelyek megérintették a költőt. De ugyanilyen típusú vers az Álom a repülőtéren cimű kötetben a Francia repülő Tunisz fölött, melyben már a montázsszerűség is arrafelé mutat, ami végül aztán a Garabonciásban és a Búcsú a trópusoktól című kötetben fog kiteljesedni. A Bartók Amerikában kulcsvers azért is, mert a metafizika felé nyit. Itt különösképpen a végtelen és a szabadság problémája lényeges. Hangsúlyt kap valami, ami a determinizmussal szemben itt kezdi foglalkoztami a költőt, mégpedig az, hogy a ráció által beláthatatlan a végtelen. Hogyan is mondja a vers? „Aki alkot, visszafele nem tud lépni — / s ha már kinőtt minden ruhát, / meztelenül borzong a végtelen partján, / míg fölzárkózik mögé a világ.” A „meztelenül borzong a végtelen partján” tulajdonképpen azt fejezi ki, hogy az ember a belátható célokon túl, amelyekről a ráció által úgy tudja, hogy ez egy véges valami, újra és újra szembetalálja magát a semmivel. A végtelennek nincs partja, de tulajdonképpen maga a metafizikus léttartomány, a semmi, a transzcendencia, ami mindig betöltésre hívja föl az embert. Kihívóan hat, hogy önmagunk lényegével töltsük azt be. Nagy a szabadság problémája. Azt mondja egy helyen a költő, hogy „a lélek már semmiségnek örülni sem átall ó / boldogság az is, / ha Mount Vernonben barátságot kötsz egy cicával.” Szóval semminek örülni sem átall... És boldogság az is ... Ez a két sor elárul valamit arról: mi az, hogy boldogság, mi az, hogy szabadság. Ti. azzal, hogy szubjektívnak tünteti fel a boldogság értékét, szemben áll a determinista állásponttal. Ugye azt mondta a Számvetésben, hogy „a boldogság is társadalmilag determinált”. Ugyan, a fenét. Éppen a Bartók Amerikában című versből derül ki, hogy dehogyis, boldogság az is, ha barátságot kötsz egy cicával... Tehát nem társadalmilag determinált. Én ebben világlátásbeli elmozdulást látok. Lényeges különbséget az előző dologhoz képest. S ugyanitt van az a népi szöveg, hogy „kinek szoros, kinek tág” (mármint a világ). Ebben is benne van annak a felismerése — persze ez nyilván népi bölcsesség —, hogy ugyanabban a világban az ember nem attól szabad vagy nem szabad, hogy az a világ milyen létfeltételekkel határozza őt meg, hanem hogy a lelke hogyan tud szembenézni ezzel a világgal. — Emlékszem a verssel kapcsolatos első élményemre. Azon gondolkoztam (a vers jó negyedszázada jelent meg), hogy ez a fiatal költő montázsokban, idézetekben milyen bravúr41
