Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 8. szám - Kanizsai Dávid: Muzsnay Ákos Szilágyi Domokos-plakettjei
r Muzsnay Ákos Szilágyi Domokos-plakettjei M ......................................... r -JLuzsnay Ákos, a képzőművész középgeneráció egyik legmarkánsabb egyénisége nem az a fajta alkotó, aki évről évre kiállít. Nem bukkan föl mindenütt, nem nyüzsög; visszahúzódó, a meditációt fölöttébb alkotásfolyamatnak tekintő alkata tartózkodik minden magamutogató harsányságtól. Ám ez a magába fordulás nem jelenti egyszersmind a világból való kivonulást is; sokkal inkább azt, hogy látomásait a képzőművészet több ágában műalkotássá avató művész — lett légyen kifejezési formája a grafika, a festmény vagy a kisplasztika — létezésélményét, már-már egyetemes jelképekben testet öltő, az ember kiszolgáltatottságát mindennél jobban jellemző megtámadottság-érzetét, fájdalmát szólaltatja meg. Muzsnaynál a „csonkolt”, többnyire kar és lábnélküli test, a textikcsíkok- kal, akárha gézzel körölcsavart, „bepólyált”, időtlenséget sugalló múmiaszerű báb gyakran föltűnik. E golgotái alak a maga szenvedésözönével, ugyanakkor a megfeszítettségben is az örök feltámadást ígérő — ha paradox is — optimizmusával, cselekvésképtelenségével, amelyből mégis mintha a rab ember feszítő ereje, tettvágya sugároznék, a hívő-hitetlen mint magatartásforma jelképe. Ha e képzőművész pályája, alkotásokban megvalósult gondolatsora összekapcsolható egyáltalán Szilágyi Domokos életművével, a fönt jelzett etikai tartásban keresendő a párhuzam. Meg a léten túli titkainak az állandó fürkészésében; ahogy a megfeszített, sokféle (történelmi, társadalmi, személyes) fogságtól szenvedő, önmagát ugyan az univerzum részének tudó, de mégiscsak romlásnak kitett test — a megtöretés ábrázolásában Muzsnay világa rokon az ugyancsak a korpusz dicsőségének áldozó Püspö- ky Istvánéval és Kovács Péterével — megkezdi kalandját a végtelennel. A látó, aki sok mindennek tudója, szemét ama bizonyos csillagra függeszti, de mindig az égi kárpit mögé lát. Ez egyben tragédiájának és megnevezhetetlen boldogságának forrása is. Amikor Muzsnay ama híres Széchenyi-mappában rézkarca címéül a Szilágyi Domokos- idézetet — „Nem kiút — épp csak út a tett” (Sorok egy tébolyda falára) — választotta, a legnagyobb magyar előtt tisztelegvén is Szilágyihoz ért közelebb. Grafikáján a félelem monotóniáját, az egyszerre kívül és belül föloldhatatlan dilemmáját megjelenítő várfal, a gyolccsal körülcsavart fejű és testű, így rabbá lett, kezében dsidát szorongató alak — ez a szúrófegyver, a grafikai megoldást tekintve, egyben fénypászma is, halovány remény a külvilággal megszakadt kapcsolat helyreállítására — megtestesítője mindannak, amit a transzcendenciában és az emberiség gyötrelmes történelmében szerelmes költő verseiben oly híven megénekelt. Többek közt abban a költeményben is, amelyből a kép igazságát megnevező mottó vétetett: „Vér! ólom! Embernek Fia! / Halálos nagy komédia!” Ä Szilágyi Domokos-i költészet előtti áhítatot az Ikarosz variáció („In memóriám Szilágyi Domokos”) három grafikai lapja szépen mutatja. Nemcsak a már föntebb említett, textíliával körbecsavart korpusz, mint fölülmúlhatatlan tisztaságjelkép gyakori szerepeltetésével, hanem leginkább az egymással kibékíthetetlen „elemek” (pl. a föld és az ég stb. — II. lap) drámai társításával. Az Ikarosz-variáció II. vörös, rozsdabarna egymásba csúsztatott szögletes földtája és a fölötte lévő szürke ég, melybe csak két fehér „háromszög” hasít bele, képileg hitelesíti az előbb már jellemzett küzdelmet. Eme grafikákon szereplő — s természetesen az egész életművön végigvonuló — motívumok Muzsnay Szilágyi Domokos- plakettjeinek is legfőbb meghatározói. Mondhatni, általuk válik izgalmassá az „anyag és eszme közt, a félúton” plasztikai megjelenítése. Az éremművész a kb. 10 cm átmérőjű plaketten sem csinál mást, mint grafikáin és festményein: szabadon él az általa teremtett, s pályáját meghatározni látszó motívumok karakteres megjelenítésével. S mivel érmei sem megrendelése, valamilyen alkalomhoz kapcsolódva születtek, rajtuk is érezni a mindenfajta kötöttségen fölülemelkedő művész 95
