Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Vargyas Lajos: Hősök birkózása a magyar és keleti hagyományban
vágják el az ellenfélnek. Megint csak mongol mondában találjuk, hogy a hős feljut az égbe, ahol az égi Tengrün Cagan kánt betegen találja, mert naponta kell küzdenie fehér bika képében egy másikkal, aki fekete bika képében viaskodik vele. A kán kéri a hőst, lőjön majd nyilat a fekete bika homlokán levő fehér foltba. (Ő ott „sebezhető”.) Amikor ez sikerül, a fekete bika elmenekül. Vagyis a „segítés” és a táltos-viaskodás is teljes egészében keleti eredetű, csak nálunk egyéni vonásai alakultak ki, s ezek jelennek meg a Szent László legendában is, mind a szövegben, mind pedig a képeken. S hogy a lánynak szerepe sem másodlagos a legendában, azt egy kivonatosan följegyzett mongol történetből tudhatjuk meg. A hős ott is harcol ellenségeivel — alvilági szörnyekkel. Eközben feje fölött elrepül egy leányzó kakukk-madár képében, és odakiáltja neki: ’Egy hős üldöz, ments meg, különben nem látsz soha többé’. Erre a vitéz gyorsan végez a két alvilági szörnnyel, lóra pattan, és utánaered az üldözőnek. Amint beéri, birkózni kezd vele. Végül fölemeli magasan az erdő fölé, és földre sújtja. Azután lovára ülteti a leányzót és hazalovagol vele. (Amint a legendában László teszi ezt a lánnyal, legalábbis a képeken.) Csak az a bizonyos földre sújtás hiányzik a magyar legendából. De a mesékben van valami, ami annak végső — bár egyáltalán nem reális — fejlődési foka. Ez a földre sújtás ugyanis már keleti epikus énekekben elkezd fejlődni abban az irányban, hogy a földre zuhanó ellenfél belesüllyed a földbe. Egy burját—mongol történetben például a hős segítőtársa, a „hegygörgető” úgy belevágja ellenfelét a földbe, hogy csak lábujja látszik ki belőle. Ez a „hegygörgető” már mesés elem, ami a magyar mesék három segítőtársának alakjai közt is megjelenik. Egy másik mongol énekben a hős fölemeli ellenfelét az égig, földhöz vágja, hogy az mélyen besüllyed a földbe. Aztán egy másik ellenféllel kerül szembe, aki erősebb, azzal kilenc évig kell birkóznia. Egy jakut énekben a vitéz úgy belevágja a rézembert — a nyolcfejű hőst — a földbe, hogy zuhanásától nyolc öl mélységig besüpped. Ismét mongol énekben előbb a segítőtárs birkózik, de az ellenfél erősebb, belevágja a földbe, hogy betöri a földet homlokával, és térdéig belefúródik. Akkor a második társ birkózik, az is betöri homlokával a földet, de már csak mellig szakad a földbe. Végleges formát ölt ez a fokozatosság egy csuvas mesében. Ennek olyan szoros hasonlóságai vannak magyar mesékkel, hogy a jelenetet majdnem teljes terjedelmében idézem Mészáros gyűjteményéből. A három ifjú egy hídnál letelepedik. „A kanca fia kiment a híd mellé és járkál. Jön egy háromfejű sárkány (Mészáros kígyónak fordítja) három lóval. A sárkány lova megbotlott. Miért botiasz meg ló? — mondja. Miért ne botlanék meg, minket megölni jöttek! — mondja a ló. Nálunknál erősebb van-e? — mondja. Verekedni fogunk hát — mondja. A kanca fia így szól: Üss meg hát engem! — mondja. A kanca fiát megütötte a sárkány, és a kanca fia fel sem vette. A kanca fia nekivágott a sárkánynak és három fejét levágta. Másik estére ... A kanca fia kiment és járkál a híd mellett. Hatfejű sárkány jön hat lóval. A lova megbotlott. Miért botiasz meg ló? mondja a sárkány. Miért ne botlanék meg — mondja, minket megölni jöttek — mondja. Nálunknál erősebb ember van? — mondja. Verekedni fogunk hát — mondja a sárkány. A sárkány megütötte a kanca fiát, térdig a földbe süllyesztette. A kanca fia kijött és nekivágott, három fejét levágta. Még egyszer megütötte a sárkány és a kanca fia derékig süllyedt. Kijött, és nekivágott, levágta a másik hármat. A sárkány megdöglött. Másik estére ... jött egy kilencfejű sárkány kilenc lóval. A sárkány lova megbotlott. Miért botiasz meg ló? — mondja. Miért ne botlanék meg — mondja, — minket megölni jöttek! — mondja. 64
