Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 1. szám - Tóth Pál Péter: A szomszédos országokban élő magyarság iskolaügye
alapvető célkitűzéssel ellentétes hosszabb-rövidebb ideig tartó, a magyarságot lélegzethez juttató időszakokat lehet elkülöníteni. Tudom, hogy a kitűzött cél megvalósításában országonként jelentős eltérések mutathatók ki a múltban s jelenünkben, és a módszerek is igen különbözőek. S tisztában vagyok azzal is, hogy az elmúlt negyven évben a hivatalos magyar politika a környező országokban vagy a világ bármely országában élő honfitársainkkal kapcsolatos álláspontja is a fenti célkitűzés megvalósítását segítette elő. A környező országokban megvalósuló magyar nyelvű oktatást — bizonyos mértékű önálló mozgáslehetőség ellenére — nem lehet elválasztani az egyes országok nemzetiségi politikájának konkrét gyakorlatától, amely csak egyszerűen nem, vagy vontatottan teremti meg a feltételeket, vagy kifejezetten gátolja, szűkíti a mindenkori magyar nyelvű óvodai és iskolai oktatás mozgásterét. A magyar nyelvű — általános értelemben vett — kultúra kulcskérdése az oktatás. Az anyanyelvi képzés ugyanis a nyelvfenntartás, a nemzeti és a történelmi tudat, a hagyományok, a nemzeti kultúra megőrzésének és továbbfejlesztésének egyik, talán nem túlzók, ha azt mondom, hogy a legfontosabb eszköze. Ezt a környező országok hivatalos körei — társadalmi berendezkedéstől függetlenül — igen korán felismerték. Ennek tudom be, hogy napjainkhoz közeledve mind drasztikusabban szétzilálták az addig viszonylag egy tömbben élő magyarságot, s tudatosan megváltoztatták a magyar szellemi központok emikai összetételét. A fenti folyamatokkal párhuzamosan hiányos magyar tannyelvű iskolahálózatot hoztak létre, miközben az éppen meglévőt — tartalmában és szervezetileg is — folyamatos csonkolásnak vetették alá. Éppen ezért annak érdekében, hogy a környező országokban élő magyarok személyiségsérülés, torzulás nélkül, mint magyarok megmaradhassanak, az anyanyelvi oktatás intézményhálózatának teljes körű kiépítésére van szükség. S ez az intézményi rendszer éppen úgy nem nélkülözheti az óvodai, az általános, a középfokú iskolai hálózatot, mint a magyar tudományos műhelyek meglétét, az ott dolgozók aktív, nemzeti ismeretekkel kapcsolatos tudományos kutatómunkáját. Tisztában vagyok azzal, hogy ez jelen pillanatban egyetlen országban sem valósítható meg, ennek ellenére e célkitűzés megvalósításáról lemondani nem lehet. Reális célnak ma, bár Románia esetében ez is teljesen irreális, azoknak az általános iskoláknak az újraindítását tartom, amelyeket az elmúlt évtizedekben a közigazgatás átszervezése, a falvak körzetesítése stb. révén megszüntettek. Rövid távon a jelenlegi csonkult magyar tannyelvű iskolahálózat továbbfejlődésének, továbblépésének kulcskérdését a pedagógusképzésben, az óvónők, a tanárok és a tanítók utánpótlásának biztosításában és a jelenlegi pedagógusgárda továbbképzésében látom. Ezzel összefüggésben nem halogatható tovább, hogy a környező országokban magyar nyelvtanárok mellett az egyéb szaktárgyak oktatói is magyar nyelven sajátítsák, sajátíthassák el a szaktudományos ismereteket. Addig is, amíg ez valósággá nem válik, magyarországi óvónők, tanitók, tanárok alkalmazásával kellene a meglévő, s mind több gondot okozó pedagógushiányt az egyes országokban mérsékelni. Ma szinte a környező országok mindegyikében komoly gondot okoz, hogy szükséges példányszámban korszerű, elfogadható tartalmú tankönyvek nem állnak rendelkezésre. E probléma megoldása elodázhatatlan feladatot jelent az adott országok számára éppen úgy, mint nekünk. A jelenlegi helyzetből történő elmozdulás nagyon fontos elemének tartom — óvodától az egyetemig — az anyaország és a környező országok magyar tannyelvű intézményeinek közvetlen kapcsolatát. Ideális az lenne, ha minden óvoda, általános- és középiskola, ha minden szakmunkásképző intézet és minden hasonló típusú főiskola és egyetem intézményei és az egyes tanulók, diákok, hallgatók, illetve a tanítók, tanárok és a kutatók szintjén is egymásra találnának, ha szoros, közvetlen kapcsolat épülne, épülhetne ki közöttük. Az anyaország oktatási intézményeivel, az ott tanulókkal és dolgozókkal kialakított szoros és közvetlen kapcsolat kiépítése, a meglévők továbbfejlesztése mellett újra kell gondolni a tudományos-kulturális és az oktatással kapcsolatos államközi kapcsolatok eddigi rendszerét s annak (ösztöndíjaival, magyarországi tanulási lehetőségek biztosításával, kutatási 59
