Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Ittzés Mihály: Zenei élet Kecskeméten a XIX. század végén
A régebbi kecskeméti zenei élet emlékeit kutatva magam is számos adatot találtam, amelyek megerősítik a Szent-Gály által mondottakat, például az alföldi zeneélet folklorisz- tikus jellegéről, a katonazenészek szerepéről a helyi zeneoktatásban. Meg kell azonban jegyeznünk, hogy Szent-Gály még nem jutott el a mélyebb hagyományokat őrző népzenei gyakorlat értékeléséig, fel- és megismeréséig. Igaz, a népzenegyűjtés későbbi klasszikusai is inkább a peremvidékek hagyományait tartották feltárásra érdemesnek. De talán száz év előtt még több figyelemre méltó jelensége lett volna a nép természetes zenei megnyilvánulásainak, mint amennyit e régi beszámoló — jogosan elmarasztaló — szavaiból gondolhatunk. Olvassuk tovább Szent-Gály beszámolóját: „A viszonyok csak akkor kezdtek javulni, midőn — felismerve a zenetanulásnak, mint az általános nevelés eszközének fontosságát — iskoláinkban is kezdték az éneket és zenét, mint rendkívüli tárgyat tanítani. Jó példával járt elől e téren a kegyesrendiek gymnasiuma, hol az éneket díjtalanul, a hegedűjátékot pedig eleinte igen csekély díjért, újabban azonban díjtalanul tanulhatja az iskola bármely növendéke [...] így az említett gymnasiumnak már a 60-as évek közepétől — amikor is Baumgartner János alaposan képzett zenész vezette az ének- és zenetanítást — virágzó ének- és zenekara volt. Ugyanilyen ének- és zenekar létesült az ev. ref. főgymnasiumban, majd később az 1870-ben felállított állami főreáliskolában.” Forrásunk szerzője a működése előtti néhány évtized zenei nevelési törekvéseiről, eredményeiről számolt be, s mint teljesen új dolgot értékelte. Nyilván nem tudta, hogy a piaristák gimnáziumában és a református kollégiumban a XIX. század eleje, legalábbis a reformkor óta lehetőség volt arra, hogy az érdeklődő növendékek ne csak a templomi célokat szolgáló énekkarban vegyenek részt, hanem hangszertanulással is foglalkozzanak. Általános fellendülést azonban bizonyára itt is csak az 1868-as oktatási törvény hozott, mely az éneket az elemi iskola hivatalos tárgyai közé emelte, s táplálta a művelődési igényeket. A zeneiskolai igazgató összefoglalóan megjegyezte még, hogy „mindezen kezdeményezéseknek az a haszna meglett, hogy a zenetanulás mind szélesebb körben kezdett terjedni, így nevelődött lassanként egy újabb generatió, mely a zene iránt már fogékonyabb lett, s ettől az időtől datálódnak azok a mozgalmak, melyek a zenei viszonyok javítására, zenei élet megteremtésére irányultak.” A zenei élet tényezőiről is beszámolt Szent-Gály Gyula rövid összefoglalásában. A zenei és szervezési kérdésekre, sőt olykor az anyagi problémákra is fényt derítenek értékes feljegyzései. Melyek és kik voltak a kecskeméti „Lestár-korszak” legfontosabb zenei együttesei, muzsikus személyiségei? Bemutatásukkor is Szent-Gályhoz fordulhatunk. A Városi Dalárda a hatvanas években alakult, alapszabályát a belügyminiszter 1867. március 31-ei keltezéssel hagyta jóvá. Működéséről annyit jegyzett meg forrásunk írója, hogy „a Dalárda majd tagok, majd vezető hiányában, de leginkább a közönség közönye miatt több ízben szünetelt és állt közel a feloszláshoz. Újabb időben azonban úgy dalos ünnepeken [jártak Pécsett, Fiumében, Budapesten többek között], mint helyben rendezett dalestélyein szép sikereket ért el, ami főleg buzgó elnökének, Katona Zsigmondnak és az ügyért lelkesülő karnagyának, Mihó Lászlónak érdeme.” A város 1894-re 200 Ft segélyt szavazott meg a Dalárda részére, s ez is jótékonyan hatott működésére. Mihó karnagy tanárként az iskolazene területén is eredményesen dolgozott. A „Polgári Dalkör 1888 márciusában alakult meg, s azóta Nemesszeghy István karnagy vezetése alatt életrevalóságának több jelét adta.” Nemesszeghy egyébként a régi típusú mindenes zenészek fajtájából való volt: muzsikált a színházban, orgonáit a nagytemplomban és az izrealitáknál, szerepelt hegedűsként, fellépett kamarazene együttesben, ifjúsági együtteseket vezetett, magánzeneiskolában tanított, s alkalmasint komponált is. A viszonyok és a zenei élet változékonyságát, a fejlődés mellett feltűnő zenei és társadalmi, legalábbis társasági problémákat jól tükrözi mindaz, amit az 1888. áprilisában alapított Zenekedvelők Egyletéről mond a kor tanúja: 74
