Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Kántor Lajos: Riport - szorítóban (Beszélgetés Beke Györggyel)
tagozat a negyed középiskolájában? Az akkori pártdokumentumok újra meg újra leszögezték a nemzetiségnek ezt a jogát. Cseke Zsigmond, a kovácsműhely minőségi ellenőreinek főnöke, s még jó száz magyar szülő megírta a kérést. Csakhogy a szolgálati út betartása azt jelentette, hogy a megyei tanfelügyelőséghez kellett kérvényezniük, ott előzőleg többször megjárták, a beadványt „elfektették”, a tanév megkezdése után vették elő, amikor már késő volt. Majd a következő tanévben... Cseke Zsigmondék megkerestek engem, aki éppen Brassóban időztem, a Brassói Lapok elődjét, az Uj Időt patronáltam, Albert Sándor főszerkesztő barátom meghívására. Adjak hangot a kérésüknek az országos magyar napilapban, az Elörében, amelynek akkor belső munkatársa voltam, kérték a teherautó-gyári magyar munkások. Ha fent, Bukarestben megjelenik a cikk, akkor már nem lehet húzni- halasztani a döntést, a tanfelügyelőség nem bújhatik ki olyan könnyen. Félnek a tanfelügyelőségen attól, ami a központból jön, mégha a magyar lap cikke is csupán. Szívesen vállaltam a közösségi feladatot. Szerencsém volt, hogy akkoriban került az Elöréhez a párt Központi Bizottságának apparátusából Domokos Géza — a későbbi Kriterion-igazgató —, és főszerkesztőnk, a minden magyar kérés, jogos igény elől mereven elzárkózó Szilágyi Dezső nem tudta, Géza barátom számára „száműzetés”-e az Előre főszerkesztő-helyettesi posztja vagy talán a jövendő főszerkesztő érkezett meg személyében. így Szilágyi a kivárás taktikájához folyamodott: Domokos Gézára bízta a művelődési anyagokat, azokat ő „hivatalosan”, ezt állandóan hangoztatva, el sem olvasta. Géza kezébe tettem le a cikkemet. Másnap, 1968. július 31-én meg is jelent: A tudás fáján új levelek címmel. Alcíme is volt: Egy magyar iskolatagozat krónikája elé. Gondolom, kitalálod a folytatást. A megyei tan- felügyelőségen csakugyan nem tudták, mi ez a szokatlan, teljességgel rendhagyó cikk az Elöré ben, csak nem rejtett pártutasítás Bukarestből! A teherautó-gyári munkások kérését azonnal megtárgyalták, és ősszel megnyílt a magyar tagozat a 10-es számú iskolában. Ez a brassói magyar iskolatagozat a mai napig működik, tépetten bár, de megvan, anyanyelven tanulnak benne a teherautógyár bátor munkásainak gyermekei. Ugye, jogom van ahhoz, hogy csak úgy, némán, magamban, a saját iskolámnak is tartsam ezt a brassói tanintézetet, amelyet azóta is többször meglátogattam, írtam róla. A riporteri toll néha hatékony is lehet... Ilyen közösségi elégtételre gondoltam a Huszár Sándorral folytatott beszélgetésemben. Jól esik, nyilván, az egyéni elégtétel beérlelődése is: a megérzett olvasói szeretet. Fodor Sándor közvetítette ezt felém, ötvenedik születésnapomon, az Utunk 1977. augusztus 5-ei számában. Nem hivalkodásból idézek belőle, hozzátartozik a kérdésedre illő felelethez: „Szülőföldemen, vagy azon innen és túl nemegyszer hallottam emlegetni: »Itt járt Beke György ...«vagy »Várjuk Beke Györgyöt...«Az olvasók — irodalombarátok, de olyanok is, akik legfennebb az újságot veszik a kezükbe — úgy emlegetik, úgy várják, mint a képviselőjüket. Mint az eszményi képviselőt, aki segít a napi és távlati, közösségi és egyéni gondjaik megoldásában, aki tanácsot ad nekik és szót emel értük. Aki gyermekként tud örülni sikereiknek, világgá ujjongja őket, de a világ elé tárja gondjaikat is — és aki naphosszat kész talpalni hivatalról hivatalra, hogy utánajárjon egyikük-másikuk ügyesbajos dolgának. Mert Beke György valóban képviselő. Képviseli a moldvai, gyimesi, hétfalusi és dévai csángókat, Bukarestben, Ploiesti-ben, Galacon élő olvasóit, képviseli a székelyeket, a kalotaszegieket, a szilágyságiakat, a Szatmár-vidékieket, az alföldieket és a bánátiakat. És képvisel bennünket, szakmabéli társait is nemegyszer — az olvasó felé. Nem kinevezett képviselőnk Beke György — nem is választott. Született — és egyhangúan kikiáltott.” — Minthogy nem pályakép felrajzolása a célom, életrajzod, korai munkásságod fontos mozzanatain (sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium diákja, a Népi egység munkatársa— Szabédi, illetve Szemlér Ferenc közelében stb.) talán könnyelműen átsiklódva, az előbbi utalásban szerepelt Előre-szakaszra szeretnék elsőként rátérni, természetesen nem zárva ki a lehetőséget, hogy Te világítsd meg az átmeneteket, váltásokat, amelyek a népi demokrácia lelkes ifjú publicistáját az ún. „építés-riportokon” át elvezették a nemzetiségi önismeret könyveihez. Csak úgy találomra fellapoztam az Előre 1961-es évfolyamát, ott akadtam rá 37
