Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 7. szám - Tari István: Kántálva, Csúnyán fonnyadunk, Csatakos szívvel, Gyökértelenségük, Fáklyás hazugságban. Végvár a lekvár, Mintha, Emlékük (versek)

vet hálót, melyet behálóz az emlékezet.

Otthon vagyok és indulnék

ebből a koszos, hajnali váróteremből, melytől az érzelmek is ragacsosak. Fordulnék egyet nélküled azon a tájon, melyet nem tudtunk benépesíteni.

Együtt zúgok, harákolok, melegszem be a buszokkal. Majd megvastagszom és kibontakozom, mint a foggal eltépett cérnaszál, melyet féktelen

zúzmara vastagít meg és bontakoztat ki csillogva, a szakadtakat magával rántó, a borzasakat mind megkoronázó időben.

Majd velük együtt vastagszom meg és bontakozom ki, mint a vacogás cérnaszála, azon a téli

hajnalon, mely kövér disznót sivalkodtat a zuhogásban és habzó vért,

gyöngyház fényű belsőséget gőzölögtet virulva. Majd velük együtt vastagszom meg és bontakozom ki, létünk pisszegő lyukát bámulva.

Kántálva! Hosszan kántálva . . Létünk pisszegő lyukában vájkálva, vadul vájkálva.