Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 7. szám - Tolnai Ottó: Nesztelenül (versciklus)
annyit dolgoznak hogy elkopik a szárnyuk elhomályosul mint a csodafürdő ablaka ha lesem a hullala rózsaszín húsát elhomályosul megkopik bemattul beszakad eltöredezik a hártya bírom őket azt mondogatja annyit dolgoznak hogy elkopik a szárnyuk az övé is elkopott tapaszt meg mondja az övé is elkopott vagy csak hátra kötötték mint gyerekkorában a sarkát az volt a legborzasztóbb ahogy kötötték hátra azt ami hátul volt hátra kötötték a szárnyát hátra mint bolondinget ott voltam ahogy behozták heten kötözték az ágy vasához engem ketten kötöztek meg a nővérke először engem is heten kötöztek akkor még megvolt a lábom elég lett volna ha csak a nővérke de nem tudtam mondani mert dőlt a hab a számon mint labdarózsa dől át a düledező kerítésen úgy dőlt a hab a számon nem tudtam mondani hogy elég a nővérke hogy csak a nővérke kötözzön az ágy vasához nem akartam koptatni a szárnyam mert nem is volt nekem valójában csak akkor lett szárnyam amikor a hullala meg a nővérke hátul kibogozta a bolonding masniját az nem kopik el az a ponyva olyan mint a vasplé s a masni se kopik el szépen forog elemei ellebegek az asztal elhúzok künn az arany asztag felett a harmat szépen lemossa szárnyam lehányt üvegén lilán csillan az ekevas az égben és látom a hullala julcsát eloszlik a köd a gőz és látom az elejét és látom a hullala hatalmas hátulját látom a julcsa pünkösdirózsa picsáját tapaszt meg mondogatja meg tapaszt
