Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 6. szám - Porkoláb Tibor: Németh László Emberi színjáték című regényéről
hőseivel. (Bloom és Castorp tipikus átlagemberek.) A modern mítoszok hőse az átlagember. Németh László megőrzi a karizmatikus hőst. A XX. századi mitologizmus egyik kulcskategóriája: az irónia. Németh László műveiből ez az irónia hiányzik. Mindez arra enged következtemi, hogy a Németh-regény szemléleti alapjai nem a XX. századi modernségből eredeztethetők, hanem inkább a hősi epika vonulataival hozhatók kapcsolatba. Azonban — a modern mitologizmus sajátosságaival megegyezően — az Emberi színjáték is a történelem ellenerejét látja a mítoszban, a történelem ellen felvonultatott erkölcsi utópiát állítja a középpontba. A mítosz-parafrázis felmutatja az individuum ahistorikus lényegét. A mitologizmus tehát Németh Lászlónál is összefonódik a históriából és a historizmusból való kiábrándulással, ő sem hisz abban, hogy a társadalmi változások megváltoztathatják az emberi lét és tudat metafizikai alapjait.5 A mitologizálás poétikája — hangsúlyozza Meletyinszkij — az intellektuális létfilozófiai regény egyik aspektusa.6 A mítoszi jelentésképzés szorosan összekapcsolódik a regény intellektualizálódásával. Németh László a modern XX. századi regény egyik legfontossabb sajátosságának tekinti az intellektualizáltságot, amely egyrészt a realista regényműfaj átalakulását jelenti („A regényforma ürügy, a regény álcázott lírai tanulmány”7), másrészt a regény esszéhez való közelítését (az Emberi színjáték szerkezetébe esszébetétek, tanulmányrészletek illeszkednek, a tételes kifejtések, a tézis-viták, az erkölcsfilozófiái-vallásetikai traktátusok megbontják a történetelvű epikai struktúrát). Szorosan összekapcsolódik a mitologizálás a lélektanisággal is. Németh László kísérletet tesz a pszichoanalízis mítoszi korrekciójára („pszichoszintézis”): „ ... az embereknek nem pszichológiájuk van, hanem mitológiájuk” — írja a Magam helyett-ben.s Ez a szemlélet archéelvű hősöket teremt, a regényhősök alapvető sajátosságává a „mítoszi csóva” válik. Az Emberi színjáték-bari főleg a második résztől erősödnek fel a mítoszi vonatkozások, a mű analitikus tudatregény struktúrája és „nevelődési” jellege fokozatosan olvad bele a modern Jézus-regény parabolikusságába. Azonban annak ellenére, hogy kezdetben a főhős alakjában tárgyiasított lélektani problémát megvilágító szimbólumrendszer áll a középpontban, a mítoszi jelentésképzés egyes elemei megjelennek a regény első felében is. Zoltán mitizáló kiemelése már a gyermekkor ábrázolásakor megkezdődik, a fokozatos kiemelés, a mítoszi megnövesztés a messiás-eszmény betöltésére, a Jézus-szerepre teszi alkalmassá a főhőst. A modern legenda, a regény mítosz-parafrázissá történő átlényegítése felszámolja az analitikus személyiségrajzot és a mű esztétikai jelentését, értelmezhetőségét lezárja. Az elbeszélő (azonosulva a főhős értékrendjével) egyszerre képviseli és értelmezi a főhős (a médium) életútjában megjelenített sorsmetaforát, ezzel viszont lezárja a mű jelentésstruktúráját. (Az Emberi színjáték zárt esztétikai jelentésképzésével szemben az Iszony a nyitott modell példája.) Zoltán példázatos üdvösségharca csak a direkt mítosz-parafrázis keretei között ábrázolható. (Németh László áttételek nélkül, azonosítható módon alkalmazza a Jézus-történetet a Boda Zoltán-i sorsprobléma ábrázolására és megoldására. A bibliai motívumkör beépítése a főhős élettörténetébe sajátos mítoszi szimbolizációt eredményez. Ezt a mítoszi szimbolikát már maga a mű feloldja, amikor Behr „hegyi beszédnek” nevezi Zoltán szőlőhegyi tanításait, amikor a főhőst „cigánysori Krisztusként” emlegetik és amikor Horváth Laci Júdásnak tekinti magát.) Az Emberi színjáték az epikai anyagra erőszakolt mitológiai szüzsé poétikai ellentmondásainak hordozója. Ha nem is mitológiai kulcsregény (bár a Gyász és az Iszony mítoszi konnotációjával szemben a mítosz-parafrázis egy modern Jézus-regényt eredményez), mítoszi jelentésképzése, poétikai eljárásmódjai a főhős személyiségét megfosztják többértelműségétől, erkölcsi parabolává egyszerűsítik a mű polifonikus jelentésstruktúráját. (ESZME-PIKARESZK) A Boda Zoltán-i életküzdelemnek csupán külsődleges keretét adja a történelmi idő. A történelem gondolati élmény, pusztán intellektuális „sokk” a műben. A modern Jézus-regény mítoszi szimbolizációja, parabola-struktúrája még a történelem külsődleges jelenlétét is megszünteti — a történelmi ember esetlegességéből az emberi létezés egyetemességébe (mítoszi életkörbe) emeli a főhőst. Az Emberi színjáték tehát nem tekinthető körképregénynek, korábrázoló epikának. Korrajzi elemeket viszont 76
