Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 6. szám - Herceg János: Rapszodikus sorok Németh Lászlóról

Németh Lászlónak nem volt elszámolni valója, oka se pálfordulásra. Ilyesmit csak a liberális lapok vártak volna tőle, míg Rákosi és vezérkara zavarban volt, s nem tudta, hogyan szólítaná maga mellé. Hol cikket íratott ellene, hol Révai vagy maga Rákosi kérette magához. Utóbbi elmondta, hogy a Csillag-börtönben előfizetője volt a Tanúnak. Tetszett is neki a lap, „művelt ember, aki nem halad a nyájjal”. Pedig amikor ezt mondta, akkor az ilyen nyájon kívüli embernek nem nagy jövőt jósoltak.

Lélegzetállító, ahogy Németh László mindezt megírta. Talán nincs is erről a korszakról ilyen éles és vitrillal festett körkép, mint az övé. Mintha azokban a forró időkben kisebb- nagyobb megaláztatásokkal és félelemérzettel, amit általános szegénység kísért, rajta keresztül áradt volna szét az egész lázas, ellentmondásoktól se mentes nagy és felemelő korforduló.

A Kalangya Németh Lászlójáért, ahogy illett is, mi álltunk ki annak idején. Persze, ezt nem vette észre senki. Ami a vajdasági folyóiratból Pestet érdekelte, az éppen Németh László szavaiban sistergett. Naiv és ügyetlen is volt az a vidéki védőbeszéd. Ezt annál bátrabban mondhatom, mert én írtam.

De akármilyen sután és szuperlativuszok hangoztatása közben közeledtem a „mélymagyar” és „híg-magyar” minősítés képtelenségeihez, azt azért félreérthetetlenül elmondtam, hogy a felvetett kérdés nem faji, hanem társadalmi természetű. Nagyobb nyomatékot a Kalangya akkori szerkesztője, Szirmai Károly igyekezett adni az egyoldalú plaidoyernak azzal, hogy a külső beavatkozásra, vagyis a közeli háború veszélyére figyelmeztető szavaimat aláhúzta. De hát azok kurzívban is visszhangtalanok maradtak.

Nem tudom már, Németh László mit szólt a cikkemhez. Egy azonban bizonyos: attól kezdve nem írt többé a Kalangyába. Kelet-európai elképzelés, amelyhez — legalább délszláv vonatkozásban — a Kalangya csinált kedvet, már nagyobb, visszhangosabb teret kívánt, mint amilyet egy ilyen kis haladó folyóirat nyújtani tudott. Nem hinném, hogy csak magamat vigasztalom ezzel, s mégis megneheztelt a nagy szavak mögé bújtatott ellentmondásért, ami elől nem tudtam kitérni.

A háború minket is elért közben, a régi Kalangya megszűnt, munkatársai szétszóródtak, s az újnak, a megindulónak más, belterjesebb dolga volt. Mindenekelőtt védeni, ami megvolt és vajdasági volt, nemcsak magyaroké, de az itt élő népeké is.

71