Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1990 / 6. szám - Sziveri János emlékezete - Fenyvesi Ottó: Élve vagy halva (vers)

a februári csillagok. Sérti

őket a sok nyomorúság, a zordon

múlt. Tejszín ködök a Duna fölött.

A függönyt lehúzza egy kéz.

Lön hát mit éjnek mond urunk.

Turkálnak virágok közt a csibék, arcodra csöpp fintor érkezik.

Halottját kiadja a szív.

Vízöntő hallgat ítéletre készen, a tél félútra fordul, a napba vér szalad, lobog az óriási terekben az anyag.

Szárnyat bont jobbodon egy angyal.

Légyen az ég egyre szürkébb — miként jövendölted. Elnézem léted ezer pici tulajdonát. Evekig ültünk, támasztva egymást, szedtük a betűt, figyeltük a készülő zajokat, az édes semmiségeket, a torlódó tömböket. A megannyi kiismerhetetlen torlaszt. Az intések roppant évadát.

Tovaballag a gyomorfekély es idő.

Ez minden, barátom, már csak konstatálom: élve vagy halva, ím megint tavasz jár majd errefele. De te akkor már tudod, mily jó a csöndbe kilépni, kihalt utakon csatangolni.

S tudod majd azt is, kik voltunk és mivégre.