Forrás, 1990 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1990 / 4. szám - Páskándi Géza: Patvarov vagy: a nagy nemzeti költő avagy: A Nagy Kompromisszum (II. rész)
kés! (Fülel.) Ez ő! Ismerem ezt a kandúrkaparászást! Sose lelik a kulcslyu- kot! Ezeknek a lump frátereknek akkora kulcslyuk kéne, amin be is férnek! (Kinyitja az ajtót, kikiált, mintegy az előszoba felé.) Nyitva van! (Eddig eléggé közönséges volt, mostantól más stílust vesz föl: álmatag, jóságos úrinő. Belép Patvari, immár pesti úriember.) Patvari: Jaj, de fáj a fejem, Mitrofa! Mitrayné: Tessék?! Patvari: Akarom mondani, Mitrayné kedves! Mitrayné (Bosszús): Ahh, kegyed mindenféle orosz nevekre elkeresztel . . . (Némi kor- holás) Én egy római katolikus magyar úrinő vagyok, Baradlay úr. (Közben tesz-vesz.) Nagyon a bőre alá bújhatott az a Szibéria . . . Persze most émelyeg a rossz, lump fiú gyomra! Istenem, nem elég magának napi tizenhat óra — élni? (Anyás.) Patvari (Már-már hörögve): Egy kis ólomecetet! Mitrayné: Szent ég, várjon! (Kisiet.) Patvari: Teremtő isten, elájulok! Nyinocska! (Ruhástól az ágyra dől. Motyog.) Magát hívtam, Nyinocska, Natasa előtt szégyellem, hogy ilyen gyenge vagyok . . . mégis egy nemzeti költő . .. (Elalszik. Álmában felkiált.) Nem járok többé csárdást! Elfáradtam! Nem szavalok! Ne, a nyerget, ne! (Jön Mitrayné az ólomecetes vízzel, kendövei.) Mitrayné: Szent isten, ez elájult! (Pofozza.) Ébredjen, Baradlay úr, ébredjen! Nem lehet másfél évig büntetlenül ünnepelni egy hazatérést! Persze, ha házról házra hordják! (Patvari felriad.) Patvari: Na, na! Maga pofoz engem, Droszida! Mitrayné: Mitrayné vagyok! Szegénykém, most törnek elő a rémes élményei! Patvari (felül): Nem is volt olyan rémes . . . Mitrayné (tágranyílt szem): Nem? Magát, kedvesem, megfertőzte az orosz fogság! (Ápolja.) Tudja, mit mesélnek róluk? Úgy alszik az orosz, mint a medve ... Téli álmában hónapokig nem fordul a másik oldalára . . . Úgyhogy csak a fél arcát mutatja . . . Senki se ismeri őket igazából. . . Patvari: Mondanak mindenfélét! (Némi ingerültség.) Mitrayné (ápolja.) Tán nem igaz, hogy teát pisikálnak és újra visszaöntik a szamovárba?! Patvari: Nagyon derék népek! Mitrayné: Hát én se hiszem, hogy éppolyan lusták volnának! Kezdjük azon, hogy milyen hamar leverték a szabadságharcunkat! Ó, hogy az én Teremtőm . . . Patvari: Jó, jó, csak ne átkozódjék! (Mint aki tudja, mi következik.) Mitrayné: (az eredeti hangján) Védi őket, mert fél tőlük ... de el is ér mindenhova az a medve-mancsuk! Jobban van már? Patvari: Egy kicsit! Mitrayné: Elkapatták a bárisnyák mi, azért védi őket? Mind tehén lesz abból! Eleinte nyírfácska, meg virágszál, egyik szebb, mint a másik, aztán akkora lesz a tejpiac, mint egy búboskemence! Egyiknek sincs olyan szép kis didikó- ja . . . (Kezével mutatja. Már-már kacér. Veti az ágyat.) Kellene egy tüchtig magyar asszony magának! Azért vigyázzon, sok pest-budai nő a hazajövő foglyokra specializálta magát! Az amnesztia után mi volt itt, uramisten! Csupa irgalmasrendi férjvadász! Patvari („máshol van”): Gyönyörűek tudnak lenni, még öreg korukban is! Mitrayné: Megint megvédi őket! Magának beszélhetek! (Szinte dühösen potyolja a párnát.) Patvari (búsan): Hát igen ... ott inkább támadtam őket. . . sose gondoltam volna, hogy Pest-Budán majd megvédem valamennyit! Mitrayné: Persze, magával jól bántak! (Hirtelen.) Tényleg találkozott vele? Patvari: Kivel? 28
